Amerikai kémek árasztják el a világot

A Pentagon a katonai hírszerzés átszervezésének ambiciózus programja keretében azt tervezi, hogy az elkövetkező fél évtized során több száz új ügynököt telepít majd külföldre – írta vasárnapi számában a The Washington Post című amerikai lap.

Az amerikai védelmi minisztérium irányítása alá tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) kémhálózatának a nagysága vetekedni fog a Központi Hírszerző Ügynökségével (CIA). A katonai hírszerzés, amelynek tevékenységét az elmúlt évtized során az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos feladatok határozták meg, az átalakítás nyomán 1600 – külföldön aktív “információgyűjtő” – személyt fog foglalkoztatni. E csoport létszáma, amely jelenleg mintegy 500-ra tehető, a lap szerint eddig még sohasem lépte át az ezer főt.

A DIA prioritásai közé tartozik majd az afrikai militáns iszlamista csoportok, az észak-koreai és az iráni fegyverügyletek, valamint a kínai katonai modernizáció megfigyelése. A Pentagon egyúttal azt is tervezi, hogy létrehozza a Védelmi Titkos Szolgálatot (Defense Clandestine Sercice, DCS), amelynek feladatait a The Washington Post a CIA-nak az afganisztáni háborús hadszíntéren kívül folytatott drónháborújával állította párhuzamba.

A hálózatot, amely magába foglalja majd a katonai attasékat és több más, eddig sem fedésben működő munkatársat, több száz, újgenerációs titkos ügynökkel fog kiegészülni. Kiképzésüket a CIA és az amerikai fegyveres erők összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksága (JSOC) fogja biztosítani.

Az új fenyegetésekre összpontosító hálózat a jövőben még szorosabban együttműködik majd a CIA-val és az elit katonai kommandókkal. A változások összhangban állnak az elmúlt években kialakult trenddel, amelynek következtében – mind a feladatok, mind a vezetés tekintetében – elmosódtak a határok az amerikai hírszerzés és a fegyveres erők között.

Az átalakítás nyomán az Egyesült Államok példátlan méretű kémhálózatot fog kiépíteni. A változások elindítását egyebek között az tette lehetővé, hogy mind a Pentagon, mind a CIA élén több olyan vezető áll, aki korábban a másik szervezetben is betöltött tisztséget, és egyetért a feladatok hatékonyabb összehangolásával. A terv egyben tükrözi az Obama-kormányzat arra vonatkozó hajlandóságát is, hogy a hagyományos erővel szemben inkább a hírszerzésre és a fedett műveletekre támaszkodjon.

Az átalakítás tervét jóváhagyta Leon Panetta védelmi miniszter, aki korábban a CIA igazgatója volt és a CIA novemberben lemondott főnöke, David Petraeus extábornok, aki Irakban és Afganisztánban is az amerikai katonai erők parancsnoka volt. A DIA átalakítását az a Michael G. Vickers államtitkár irányítja, akinek feladata a Pentagonban egyebek között a CIA és a haderő műveleteinek összehangolása, és akinek a neve ott szerepel Petraeus legesélyesebb lehetséges utódjai között.

A DIA új pozícióit a költségvetési szigor feltételei között nem bővítéssel, hanem a jelenlegi, mintegy 16 500 főnyi állomány átszervezésével fogják feltölteni.

mti

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás