_

Világhírű evangelista Romney mellett

A CBN news tudósítása szerint Billy Graham kijelentette Romney-nak, hogy mindent megtesz, amivel segítheti őt az elnökségért folytatott küzdelemben. A republikánus jelöltnek végre jutott egy lélegzetvételnyi ideje olyan igazán fontos dolgokra, mint saját hitélete. Romney-nak jól jött egy kis megállás a keddi vita előtti rohanó tempóban. Obama elnök kampánya, az előző denveri vitán való gyenge szereplése után, kárelhárítási üzemmódba kapcsolt. Az elnök csapatának fő üzenete Romney elleni vádak sokasága volt, miszerint a republikánus jelölt folyamatosan változtatgatja álláspontjait. Az elnök múlt csütörtökön is pont Floridában vádolta ellenfelét radikális Pál-fordulásokkal és köpönyegforgatással. Mégis Romney a múlt hét végén több kulcsállamban, csatatérállamban is átvette a vezetést, mint például Kolorádóban is. De a 2008-ban Obamát támogató Észak-Karolinában is a republikánusok állnak nyerésre egyelőre. 

Mitt Romney Észak-Karolinában tett látogatása alatt ment el Graham tiszteleteshez is. Billy Graham az elindítója a ma világszerte kiterjedt és jelentős ökumenikus, keresztény Billy Graham Evangelizációs Társaságnak, amely többek között, a több tízezreket vonzó budapesti Reménység Fesztivált is megszervezte idén hazánkban. A tiszteletes kijelentette, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse Mitt Romney-t a Fehér Házba való úton, erre válaszul a republikánus jelölt kijelentette, hogy a leghatásosabb segítség az ima és arra kérte, imádkozzon érte Graham. A tiszteletes 93 éves, de ennek ellenére jól láthatóan tisztában van a politikai eseményekkel, azok súlyával. Egyértelmű kiállása Romney mellett nem csoda, hiszen a republikánus párt és Romney személyesen is, nézeteiket tekintve sokkal közelebb állnak a keresztény tanításokhoz olyan kérdésekben is, mint az abortusz vagy a melegházasság. 

Kováts Megyesi Bálint

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás