Tovább emelkedhet ma a munkanélküliség

Nem hozott nagy meglepetést sem az EKB, se az angol jegybank, maradtak a kamatok, fenntartják a korábban bejelentett kötvényvásárlási programot. Az EKB sajtótájékoztatóján is csak a kötelezőt mondta el Mario Draghi, elnök, az euró mégis erősödésnek indult. Annyit azért megtudtunk, hogy a kötvényvásárlási program addig marad, amíg el nem éri a célját vagy valamelyik ország meg nem szegi a feltételeit. A program célja pedig a kötvényhozamok leszorítása, ami még messze van, a spanyol kötvényhozamokra tekintve. Persze ahhoz, hogy az EKB beavatkozzon, a spanyoloknak kérni kell a mentőcsomagot, erre pedig egyelőre nem mutatott hajlandóságot a kormány.

Ma a nemzetközi porondon az amerikai munkaerőpiaci statisztikákra figyeljünk. A várakozások szerint 8,2%-ra emelkedhet a munkanélküliségi ráta. A részvénypiacokon maradhat a kicsi fel kicsi le, Európában ma inkább a kicsi fel napja lehet. Ez persze nem is gond, az jó jel, ha korrekciós szakaszban inkább oldalaznak a piacok. A bikapiacot amúgy is az alacsony volatilitás jellemzi, az időben elnyúló részvénypiaci felívelések jellemzően lassú, egyenletes mozgást követnek.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás