Szárnyal a pénzgyűjtés

Barack Obama tanácsadói a héten készítettek jelentést az augusztusban befolyt kampánypénzekről: az egyenleg 114 millió dollárt mutatott. Hosszú ideje most sikerült először Romney gépezete elé kerülniük.

A jelentés közvetlenül a Republikánus Országos Bizottság hasonló összegzése után került napvilágra. Ők alig 4 millióval maradtak alul az előző hónapban.

Mindkét fél várakozása összesen (a kampány végéig) mintegy háromnegyed milliárd amerikai dollárra rúg – ezek a számok könnyen átrendezhetik az elnökválasztások eddigi rekordjait.Jim Messina, az elnök kampánymenedzsere mondta, hogy a hajszában Romney milliomos adományozóktól származó “korlátlan” csekkjeivel csak akkor tudják felvenni a versenyt, ha sikeresen növelik a donorok bázisát. “Lényegében ennek szenteltük az augusztus hónapot.” Az újraválasztásért harcban álló fél Twitteren közölte, hogy a múlt hónapi adományok 98 százaléka 250 dollár vagy annál alacsonyabb egységekben érkezett. A republikánus támogatások csupán körülbelül harmadára igaz ugyanez.

A republikánus elnökjelölt Mitt Romney kicsivel több mint 111 millió dollárt gyűjtött kampányához augusztusban, így 168 és fél millió áll pártja rendelkezésére készpénzben. Ez majdnem másfélszer meghaladja az elnök jelenlegi felhasználható keretét.

Obama négy évvel ezelőtt minden rekordot megdöntött 2008-ban annak köszönhetően, hogy kívül maradt a szövetségi forráskiegészítő rendszeren. Ennek a jelentősége abban áll, hogy nem szükséges aláírni a szerződést a kormányzattal, amely a fundraising során gyűjtött pénz kiegészítéséért cserébe megszabna egy kiadási plafont a kampányban.

Az elnöki költekezés gyorsabb tempójú, mint a republikánus ellenfélé. Romney szerint ez és a szoros versenyt mutató felmérések azt bizonyítják, hogy sikeresen kiállták a lejárató reklámtámadást, melyet Obama korábban indított. Az elnök tanácsadói ugyanakkor biztosak abban, hogy minden elköltött cent megérte, amelyet Romney hibáinak a felszínre hozására költöttek. De a rendelkezésre álló források különbsége itt, a célegyenesben már aggodalomra ad okot. Obama csapata hiszi, hogy van egyfajta előnye a lakosság megszólításában – ezt a különböző felmérések is alátámasztják -, ám felhívja a figyelmet, hogy a sikeres augusztus után nem lehetnek elbizakodottak. A Twitteren ekképp hangzott ez: “Nem ünnepelünk, mert nekik szeptember még jobb lesz. De most már legalább tudjuk, hogy a saját módszerünkkel is szembeszállhatunk velük.”

Ráadásul Romney most, hogy hivatalosan is elfogadta a pártja jelölését, az elsődleges kampány alatt szerzett forrásokat is legálisan felhasználhatja. Egy nappal a demokrata jelölőgyűlés után demonstrálta is, hogy immár a célegyenesben nem kell spórolnia. Romney a nyár nagy részét fundraisinggel töltötte, de vezető tanácsadója, Kevin Madden jelezte, hogy ennek vége, a hangsúlyt áthelyezik a szavazókra és a lakossági kampányokra.

Bernáth Márk

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás