Clinton: Washington együttműködő partnerségre törekszik Pekinggel

Washington “együttműködő partnerséget” szeretne kialakítani Pekinggel, mert ez fontos eleme az Egyesült Államok ázsiai és csendes-óceáni térségbeli stratégiájának – derült ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pekingi tárgyalásain.

Clinton kedden érkezett a kínai fővárosba, ahol találkozott vendéglátójával, Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszterrel, és szerdán fogadta őt Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök is.Clinton a Huval folytatott megbeszélésén egyebek mellett kijelentette, a két ország kapcsolata “erős és szilárd alapon” nyugszik. Hu válaszában kiemelte, Clinton bizonyította, hogy kiemelten fontosnak tartja az országaik közötti viszonyt.

Jang Csie-csevel közösen tartott szerda délelőtti sajtóértekezletén az amerikai diplomácia irányítója elárulta, Washington és Peking majdhogynem naponta egyeztet egymással. A két ország valami olyasmit próbál megvalósítani, amire a történelemben nem volt példa egy létező és egy feltörekvő hatalom között – fűzte hozzá.

Clinton konkrét kérdésben újságírók előtt kijelentette: mindenki érdeke, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és Kína megalkossa a dél-kínai-tengeri területi viták rendezésének magatartási kódexét. Kérdésre válaszolva megerősítette azt is, hogy Washington nem foglal állást Japán és Kína kelet-kínai-tengeri szigetvitájában.

A kínai külügyminiszter azt hangoztatta, hogy a különböző országok számára biztosítani kell a szabad hajózást a Dél-kínai-tengeren, s megerősítette, Kína ezt sosem fogja akadályozni.

Megfigyelők nem számítottak diplomáciai áttörésre a 24 órás külügyminiszteri vizit során, és az sem volt várható, hogy Clinton nyomást gyakorol a pekingi vezetőségre, amely többször tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok állást foglaljon vagy bármilyen módon szerepet vállaljon a szomszédos országokkal fennálló vitáiban.

A kínai média az elmúlt napokban össztüzet zúdított Washingtonra és személy szerint Clintonra. Az Egyesült Államokat bajkeveréssel vádolta, valamint azzal, hogy a térségbeli kisebb államokat (a Fülöp-szigeteket és Vietnámot) bátorítva Kína “provokálására” bíztatja. Clinton tevékenységét egyenesen kártékonynak nevezték.

Az amerikai külügyminiszter, aki Jakartából érkezett Pekingbe, elsősorban az ASEAN tagállamok összefogását sürgette, és a viták fenyegetéstől, megfélemlítéstől mentes megoldására hívott fel.

A tárgyalások során nemzetközi kérdések, így Irán, Szíria és Észak-Korea is szóba kerültek. A kínai külügyminiszter kijelentette: Peking ellenzi, hogy bármely ország – beleértve Iránt – atomfegyvert fejlesszen ki. Megerősítette azt is, hogy országa ellenez mindennemű külső beavatkozást Szíriában, miközben támogatja az erőszakmentes körülmények között lefolytatandó politikai átmenetet.

Clinton válaszában megállapította, “nem titok”, hogy az Obama-kormányzat csalódott a Damaszkusz elleni határozottabb nemzetközi fellépést ellenző kínai és orosz álláspont miatt, s továbbra is úgy vélte, a legeredményesebb a mai helyzetben az ENSZ Biztonsági Tanácsának keményebb fellépése lenne.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Enyhülnek a korlátozások Izraelben

Korlátozás-könnyítésekről döntött a koronavírus-kabinet Izraelben - jelentette a helyi média csütörtökön. A kormány az egész országban egységes, teljes, vagy hétvégi, esetleg éjszakai vesztegzárat sürgető javaslatokkal szemben Roni Gamzu professzor álláspontját fogadta el, amely a kevésbé fertőzött területeken nyitást, a fertőzöttebb részeken pedig nagyobb segítségvállalást és zárlatot javasol, és hosszabb távú terveket határoz meg.

Read More »

A svéd gazdaság még mindig jobban megúszta, mint Európa többi része

A svéd statisztikai hivatal szerdán készített gyorsbecslése szerint Svédország bruttó hazai terméke 8,6 százalékkal csökkent a második negyedévben az elsőhöz képest, illetve 8,2 százalékkal a tavalyi év azonos időszakához képest. Bár ez is bőven negatív rekordnak számít, a svéd GDP-zuhanás még mindig jelentősen elmarad a többi európai országban mért visszaeséstől.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás