Texas nem kér az Obamacare-ből

Texas konzervatív kormányzója (Rick Perry) bejelentette, hogy államában nem kívánja bevezetni a Barack Obama által ígért egészségügyi reformot, közismertebb nevén, az Obamacare-t. A terv lényege, hogy az USA területén kötelezővé teszi az egészségügyi biztosítás meglétét azok számára, akik ezt fizetni képesek, tehát munkahellyel rendelkeznek. A felmerülő többletköltségeket a magasabb jövedelműek progresszív (arányos) adóztatásával kívánja fedezni. 

Rick Perry kormányzó világossá tette, Kathleen Sebelius, szövetségi egészségügy miniszternek írott levelében, hogy nem áll szándékában állami egészségbiztosítást bevezetni Texasban vagy kiterjeszteni a MedicAid-et. Majd egy a Fox News csatornának adott exkluzív interjúban kiemelte, hogy Texas nem kíván részt venni az egészségügy szocializációjában sem. Megjegyzi továbbá, hogy maga a MedicAid is egy bukott program, melynek kiterjesztése csak adósságválságba juttatná az országot. Nem csoda, hogy a különállására büszke „Lone Star State” (Texas) kormányzója azt is megjegyzi, hogy a legcélszerűbb az volna, amennyiben az egyes tagállamok saját maguk biztosítanák, saját állampolgáraik egészségügyi ellátását, s ebbe a szövetségi kormányzatnak nem lenne beleszólása, mint mondja ez a texasi adófizető polgárok ügye, s nem a „washingtoni bürokratáké”, akik közül lehet, hogy többen még egy napot sem töltöttek Texasban. Perry a legfőbb problémának azt látja, hogy a reform miatt a tagállamok nem lesznek képesek ellátni saját „állam specifikus” egészségügyi szükségleteiket. Bírálta továbbá a szövetségi törvényhozás tagjait, akik szerinte nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy a nyilvánvalóan elhibázott egészségpolitikai reformmal szemben felszólaljanak és tegyenek annak elfogadása ellen. 

A kormányzónak azonban nehéz küzdelme lesz, mert a Legfelsőbb Bíróság épp nemrég nyilvánította alkotmányosan jogszerűnek az egészségpolitikai tervezetet, s így zöld utat adott a szövetségi kormányzatnak a tervezet végrehajtásához. E felhatalmazással Washington egyedül is bevezetheti az egészségügyi reformokat, Texas vagy bármely más tagállam beleegyezése nélkül is. A kormányzó kiemeli, ez jellemző az Obama adminisztrációra, s nem ez az egyedüli eset, mikor centralizáltan, Washington-központilag akarja saját ötleteit ráerőltetni a különböző tagállamokra.

Kováts Megyesi Bálint

Felkapott hírek

Friss hírek

Ha szükséges, az EKB további ösztönzőket vethet be

Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétfői ülésén.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás