Történelmi látogatáson puhatolózik Hillary Clinton

Történelmi látogatást tett Hillary Clinton Laoszban. Útja során ő volt az első magas rangú amerikai politikus, aki 57 év óta az országba látogatott. A találkozó beleillett Clinton ázsiai túrájába, amely során a külügyminiszter asszony részt vesz egy ASEAN találkozón is.

Nem kevesebb, mint 57 év elteltével ismét magas rangú amerikai politikus látogatott el Laoszba. Hillary Clinton fájdalmas örökséggel kellett, hogy szembenézzen, a vietnámi háború során komoly károkat okozott az amerikai hadsereg a kommunista vezetésű országnak. 

Az utolsó diplomata, aki hivatalos úton járt az országban, John Foster Dulles volt 1955-ben. A  háború során az amerikai hadsereg  titkos akciók keretén belül hadműveleteket hajtott végre Kambodzsában és Laoszban is. Az utánpótlást biztosító folyosó ugyanis átnyúlt a szomszédos országokba, így a bombázásokból nem kevés részt vállalt a két szomszédos állam. Nem kevesebb, mint kétmillió tonnányi bombát szórtak le a háború során, ami meghaladja a második világháborúban Japánra és Németországra ledobott bombák mértékét. 

Az egyhetes tárgyalás során az Egyesült Államok célja egyfajta puhatolózás volt, amelynek a célja a szövetségkeresés a régióbeli államok között. Clinton Vientiánban tárgyalt a kommunista ország vezetőjével, Thongszing Thammavonggal, valamint Thonglun Sziszulit külügyminiszterrel. A tárgyalásokon szóba került a Mekong folyón tervezett gát, a bombák felszámolására történő amerikai segítség, valamint Laosz WTO tagsága felkerült a napirendre.  Clinton a hivatalos találkozókon kívül ellátogatott több a bombázások során megsérült személyhez, valamint a laoszi templomok közül is megtekintett néhányat.

Az ázsiai túra következő állomása Kambodzsa, valamint egy ASEAN találkozón való részvétel is a program része. Az Obama adminisztráció térségbeli politikájába remekül beleillik az ázsiai körút. Az Egyesült Államok hangsúlyozza, hogy gazdasági partnerként tekint a térségre, ahol fő célja Kína térnyerésének a megakadályozása lehet.

Termány Roland

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás