Betiltották a bundákat West Hollywoodban

Az Egyesült Államokban először tiltották be valahol a bundák árusítását. Méghozzá egy mindössze 36 ezer lakosnak otthont adó kaliforniai kisvárosban. A városka vezetői úgy gondolják, hogy a jelképes döntésnek követői fognak akadni.

Kedd reggel a városi tanács egyhangúlag jóváhagyta azt a rendeletet, amely megtiltja a szőrmebundák eladását. Ez az első ilyen tilalom az országban. A város vezetői nagyon bizakodóak, azonban a zárószavazásra csak októberben fog sor kerülni, csak azután emelkedhet az intézkedés törvényi erőre.

Nem ez az első tanácsi döntés a közelmúltban, amellyel jelképes ügyeket karoltak fel. Korábban betiltották a macskák körmének vágását, a szerényebb árú lőfegyvereket, és számos egyéb dolgot.A városvezetés tagjai pontosan tudják, hogy azok, akik mindenképpen bundát szeretnének, azok azt is fognak vásárolni, csak lesétálnak néhány háztömböt Beverly Hillsbe.„Ez egy aprócska város, tehát a döntés inkább szimbolikus” – mondta el John d’Amico, a szőrmetilalom egyik fő támogatója. „Reménykedem benne, hogy az ügy visszhangja elér innen egészen a Fifth Avenue-ig.”

Amikor West Hollywoodban tizenöt évvel ezelőtt megtiltották az olcsó kézifegyverek árusitását, akkor az ötletet először több más környező kisváros vette át, majd a tilalom egész Kalifornia állam területén bevezetésre került. Hasonló folyamat beindulásában bíznak ezúttal is.

A helyi állatvédő szervezetek fontos mérföldkőnek nevezték a döntést. Azonban a másik oldal nevében is sokan szót emeltek. Genevieve Morril, a West Hollywood-i Kereskedelmi Kamara elnöke elmondta, hogy a tilalom nem változtat semmit az emberek gondolkodásán. „Addig amíg szőrmebundát nem, de bőrkanapét lehet vásárolni, addig ez semmi mást, csak a helyi kereskedők forgalmának csökkenését fogja eredményezni”.

Bajnok Artur

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás