Kevesebb amerikai katona lesz majd Irakban

Négy hónap múlva, ez év végén lejár a határideje annak a megállapodásnak, amelyet még George Bush kötött az Irakban szolgáló amerikai csapatok végleges kivonulásáról. Barack Obama elnök korábbi ígérete úgy hangzott, hogy mindenképpen tartani fogja magát ehhez a megállapodáshoz. A határidőhöz közeledve azonban nem a csapatok teljes kivonásáról, hanem a létszám csökkentéséről kezdődtek meg a tárgyalások. A The New York Times értesülései szerint az Egyesült Államok védelmi minisztere, Leon Panetta, egy olyan tervezetet támogat, amely értelmében 3000 alakulatot tartanának Irakban. Ez a terv is jelentősen csökkentené az amerikai katonai jelenlétet a térségben, de elfogadásához az amerikai és az iraki fél támogatása egyaránt szükséges.

Az Egyesült Államok katonai vezetése szerint rendkívül kockázatos lenne a csapatok számának drasztikus csökkentése, mivel Irak még nem képes saját biztonságát garantálni. A Pentagon javaslata legalább 14-18 ezer amerikai alakulat jelenlétéről szól, azonban Obama elnök minden bizonnyal valóban csökkenteni fogja a csapatok létszámát. Az Irakban állomásozó katonai erők hatalmas költségeiből is lefaraghat ez által, amit a közvélemény elvár tőle. A jelenlegi helyzetben így reálisnak tűnhet Panetta védelmi miniszter terve, de a különböző politikai érdekek csatározásai még hozhatnak fordulatot az év végén eldöntendő kérdésben.

Császi Márton

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás