Bachmann a házasságért küzd

Michelle Bachmann, minnesotai republikánus jelölt az első, aki aláírta azt a nyilatkozatot, melyet egy konzervatív, iowai érdekképviseleti csoport adott közzé a múlt héten. A nyilatkozat a házasság intézménye mellett szólal fel, mely szerintük kihalófélben van az Egyesült Államokban.

A „Házassági fogadalom: Nyilatkozat a házasság és a család szentségéről” címet viselő kiadványt egy iowa-i keresztény csoport hozta nyilvánosságra július 7-én. A Family Leader nevet viselő konzervatív csoport az összes republikánus jelöltet felkérte, hogy írja alá a nyilatkozatot.

A Házassági fogadalom aláírásával a jelöltek hűséget fogadnak az Egyesült Államok alkotmányának és házastársuknak egyaránt. A nyilatkozatban elítélik a válást, a házasságtörést, az abortuszt, a pornográfiát, a saria (iszlám) jogot, valamint a homoszexualitást csupán az egyén választásának és nem pedig biológiai jellemvonásnak ismerik el. Olvasható benne továbbá, hogy még a rabszolgaság ideje alatt is jobb családi környezetben éltek az afro-amerikai gyerekek, hiszen „több eséllyel nőttek fel akkor egy kétszülős családban, mint most, miután megválasztották az Egyesült Államok első afro-amerikai elnökét.” A rabszolgaságról szóló passzust két nappal a nyilvánosságra hozatal után, sűrű bocsánatkérések közepette eltávolították.

Michelle Bachmann mellett Rick Santorum volt az a republikánus jelölt, aki még aláírta a nyilatkozatot, de mindketten előre leszögezték, hogy az afro-amerikaikról szóló sorokkal nem értenek egyet. Rick Santorum ezzel szemben kiemelte a homoszexualitásról szóló részt, mely szerint az veszélyes a közegészségre. Tim Pawlenty és Mitt Romney még nem adott egyértelmű választ vajon aláírják-e a nyilatkozatot vagy sem.

Tóth Adrienn Zita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás