A közvélemény elégedett az évértékelővel

Két amerikai intézet felmérései is pozitív reakciókat mértek Obama évértékelő beszéde után.

Barack Obama amerikai elnök január 25-én tartott évértékelő beszédét követően nem sokkal két közvélemény kutató intézet is végzett felmérést. A kutatásokat a beszédet nézők körében végezték, akiknek nagy része demokrata volt. A jelenség, hogy többnyire az adott elnök pártájának hívei követik figyelemmel, elnöki évértékelők esetén gyakori.

A CNN/Opinion Research által végzett felmérés szerint a beszédet figyelemmel kísérők 84 százaléka pozitívnak, 52 százalékuk nagyon pozitívnak tartotta azt. A CBS News szerint pedig 91 százalékuk helyeselte az elnök által tett javaslatokat.

A beszéd egyes pontjai szintén kedvező fogadtatásra találtak a közvélemény részéről. A CBS adatai szerint több mint négyötödük helyeselte az amerikai elnök gazdasággal, a költségvetési hiánnyal, valamint Afganisztánnal foglalkozó terveit. A válaszadók háromegyede hisz abban, hogy a terv munkahelyek létrehozásához vezet és versenyképesebbé teszi országuk gazdaságát a világban.

A CNN felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka gondolta úgy, hogy Obamának sikerül javítania a gazdaság helyzetén, 61 százalékuk pedig azt, hogy ez munkahelyek teremtéséhez vagy megmentéséhez járul hozzá. Valamivel több mint háromnegyedük szerint az ország dolgai jó irányba haladnak majd. Ugyancsak értékelték a megkérdezettek az elnök pártokon túlmutató összefogásra utaló üzenetét.     

A tartalmi kérdéseken túl a válaszadók többsége helyeselte a gesztust, hogy a republikánusok és demokraták egymás mellett foglaltak helyet az ülésteremben Giffords képviselőnő tiszteletére, aki ellen fegyveres merényletet követtek el január elején.

Perényi Krisztián

Felkapott hírek

Friss hírek

Flottacsökkentésbe kezdett a Lufthansa

Több mint negyven repülőgépét végleg kivonja az aktív flottából a Lufthansa, amely az üzemméret csökkenése ellenére igyekszik minden dolgozójának más munkát találni a cégen belül. Flottacsökkentés várható a cégcsoporthoz tartozó Austrian Airlines és a Brussels Airlines esetében is.

Read More »

Egyre nagyobb bajban van a légiközlekedés

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légiközlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza kedden, egy újságíróknak tartott videokonferencián.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás