Obama a kairói tömegek után rohan

Mubarak elnök szerdai bejelentésével elkerülhetetlenül lezárult az arab-amerikai kapcsolatoknak egy gyümölcsöző, ám roppant ellentmondásos korszaka. Noha az Egyesült Államok közvetlenül nem vonható felelősségre a rezsim okozta méltánytalanságok miatt, ám lehetővé tette őket és vitathatatlanul sokat profitált belőlük. Mubarak három évtizedeken keresztül Washington kairói embere volt, a szuezi csatornát nyitva, a belülről fenyegető iszlámistákat rövidpórázon, az Izraellel kötött különbékét pedig vasököllel tartotta.

Az egyiptomi ellenzék által csak Camp David-i rezsimként emlegetett rendszer alaplogikáját dióhéjban a ˝szabadságot a békés fejlődésért˝ nevű tranzakcióval lehetne összefoglalni. Mubarak látens törekvése abban állt, hogy egy olyan rendet alakítson ki, amelyben a washingtoni érdekeket olcsóbban és könnyebben lehet érvényesíteni kezdve az olaj szabad áramlásának biztosításától, Izrael védelmén át, egészen a szomszédos országok domináns helyzetbe kerülésének megakadályozásáig.

Cserébe Amerika 70 milliárd dollárnyi gazdasági támogatást folyósított az elmúlt 30 év során az egyiptomi infrastruktúra, mezőgazdaság és szociális hálózat fejlesztésére. Az egyiptomi kormányminisztériumokba ültetett USAID (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala) emberek ugyan hozzájárultak az arab ország fellendüléséhez, ám az ő tollvonásaik mentén kellett a külpolitikát is alakítani. Amerika és Izrael regionális törekvéseinek támogatásával Mubarak azt hitte, hogy az egyiptomi nép érdekében cselekszik még akkor is, ha a tömegek jóváhagyását erőszakkal és manipulációval kellett helyettesítenie.

Demokrata istenhozzád

Steven A. Cook, a Foreign Affairs liberális külpolitikai magazin elemzője szerint az elkövetkezendő hetek, hónapok, évek washingtoni vitájának nem arról kellene szólnia, hogy ki vesztette el Egyiptomot. A kormánypárt legnagyobb félelme, annak a sarkított interpretációnak a szárnyra kapása, mely szerint Johnson Vietnámot, Carter Iránt – Obama pedig Egyiptomot vesztette el. Az elnök vékony jégen jár, a legapróbb hiba is lehetővé tenné a republikánusok számára, hogy a demokraták külpolitikai tehetetlenségével kampányoljanak jövőre. A lap szerint a vádaskodás helyett sokkal égetőbb szükség van egy jól átgondolt és egységes washingtoni kríziskommunikációra, mely a következők belátásán nyugodna:

Tekintettel arra, hogy a közeljövőben nem lesz még egy olyan egyiptomi vezető, aki meg akarná ismételni Mubarak végzetes tévedését, a segélyek sima átkalibrálása, egy új egyiptomi kormány körbe-udvarlása és a nyugati számítások diszkrét vagy kevésbé diszkrét sulykolása aligha kecsegtet kézzelfogható eredményekkel, ha az egyiptomi átalakulás megzabolázásáról van szó. Az Egyesült Államoknak radikálisan vissza kell fognia a várakozásait a Mubarak utáni korszak lehetőségeivel kapcsolatban és meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy az egyiptomi-amerikai stratégiai együttműködésnek egyszer és mindenkorra vége.

Minden olyan washingtoni törekvés, amely az egyiptomi politikai változások hátráltatását célozza abból a téves, ám tradicionális elképzelésből fakad, hogy az egyiptomi embernek sem képviselete, sem politikája, sem érdekei nincsenek. Ez az ortodox orientalista elképzelés azt hangoztatja, hogy az egyiptomiak természetszerűleg passzívak, és bármit is kezdjenek magukkal, az híján lesz a stabilitásnak. A 20. század nemzeti törekvései (úgymint a ’19-es első egyiptomi forradalom, az ’52-es tiszti puccs, a ’68-as és ’72-es diáklázadások vagy a Szadat ellenes mozgalmak) azonban inkább arról árulkodnak, hogy Egyiptom köszöni, de egyedül is boldogul.

Így tehát a legtöbb, amit az Egyesült Államok tehet, az a közel-keleti pozíciójának a roncsmentése: minél hangosabb elnöki kommunikációk a demokratikus, toleráns és plurális Egyiptom támogatásáról, majd minél gyorsabban eltűnni az útból, és hagyni az egyiptomiakat, hogy felépítsék a saját politikai rendszerüket. Cook hangosan üdvözli az először Clintontól, majd Obamától elhangzott kairói üzeneteket, melyek immáron több ízben nyomatékosították a Mubarak ellenes tüntetők követeléseinek a jogosultságát.

Republikánus aggályok

A konzervatív front véleménye sokkal inkább megosztott az egyiptomi fejleményekkel kapcsolatban, mint a Demokrata Párthoz köthető politikusoké és értelmiségieké, mindazonáltal a vallásos jobboldalhoz közelállók nagyjából egységesen vették Mubarakot a védelmükbe. John Hugee, az Egyesült Keresztények Izraelért alapítója az egyiptomi elnököt Amerika szövetségesének, és Izrael legközelebbi barátjának nevezi.

Glen Beck, a FOX csatorna konzervatív kommentátora a kairói fejleményekben elemi fenyegetést lát és közös imára szólítja a nézőit, hogy könyörögjenek a nyugati világ és Izrael jövőéért. Beck felfogásában a Muszlim Testvériség az amerikai radikális baloldallal kéz a kézben harcol civilizációnk elpusztításáért. Amikor Beck azt hallja, hogy Kairó utcáin az emberek egy demokratikus és a ˝társadalmi igazságosságon˝ alapuló Egyiptomért harcolnak, semmi másra nem tud gondolni csak a szélsőbal globális zendülésről szőtt álmainak a valóra válására.

A Tea Párthoz is közelálló műsorvezető a Mubarak ellenes tüntetőkkel kapcsolatban leszögezi: „Mind az egykori Szovjetunió, mind a radikális iszlám, mind-mind ugyanahhoz az összeesküvéshez tartoznak, amely lényegileg akarja megváltoztatni, vagy elpusztítani a nyugati életmódot. Ez most nem Egyiptomról szól”. Beck víziójában Kairó utcáin most születik újjá az egész Közel-Keletet, de még Európának egy jelentős részét is az uralma alá hajtó iszlám kalifátus, ami az előre törő Kínával és a helyreálló orosz hegemóniával vállvetve borít sötétséget a világra.

Mike Huckabee, volt arkansasi képviselő és aktív republikánus politikus, szintén a FOX egyik műsorában, élesen bírálta a kormányt, amiért szempillantás alatt magára hagyott egy harminc éven át hűséges szövetségest, a hosszú távú béke és stabilitás megbízható elkötelezettjét. Newton L. Gingrich, a republikánus forradalom egykori frontembere, aki 1995 és 1999 között a Szenátus vezetői posztját is betöltötte egy hételeji rádióműsorban arra figyelmeztetett, hogy az egyiptomi zavargások könnyen fordulhatnak egy iránihoz hasonló iszlám forradalomba is.

Más neokonzervatív gondolkodók, mint Michael Rubin, az American Enterprise Institute (AEI) egyik vezető értelmisége, vagy Elliott Abrams, Bush helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója ugyanakkor éppen az egyiptomi tiltakozók támogatására szólítanak fel. Rubin a Forbes magazin weboldalán érvel, hogy Amerikának nincs félni valója az egyiptomi rendszerváltástól, amennyiben a történelem során először bizonyul késznek a Közel-Kelet liberális ellenzéki csoportjainak támogatására a diktátorok elleni harcban.

A jövő a tömegek kezében

„A történelem majd megítél engem”- hangzott egy ízben Mubarak elnök szájából a múlt hét során, és valóban, az óvatos szemlélődő nem siet messzemenő következtetéseket levonni egy olyan forradalomból, amely az elmúlt hetekben nap-nap után újraírta a Közel-Kelettel kapcsolatos évtizedes elképzeléseinket. Ahogy azt a Daily Beast elemzője, Andrew Roberts találóan megjegyzi, a nagy francia forradalom idején is előfordult már, hogy a politikus rohant a tömeg után, azt kiabálva a rajta derülő nézelődők felé, hogy „én vagyok a vezetőjük, követnem kell őket”.

Roberts szerint Obama túl gyorsan, és komolyabb megfontolás nélkül adta oda magát a roncsmentéses stratégiának, de gyorsan rá fog jönni, hogy az egyiptomi tömegek politikája nem feltétlenül a legjobb irány sem az Egyesült Államok, sem Egyiptom számára: „A nyílt, liberális demokratikus és korrupció nélküli arab kormány a Közel-Keleten ritka, mint a fehérholló”.

Tatai Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás