Irracionális lépésre készül a jegybank

Megkaptuk a választ az elmúlt napok kitörő optimizmusára, a FED egyik jegybankára, Thomas Hoenig ugyanis megerősítette azt a víziót, hogy az év második felében újabb monetáris lazítási program indulhat be, ha a makroadatok (munkaerőpiac, ingatlanpiac) nem mutatnak jelentős javulást az év további részében.

Az valószínűleg kevesebb embert érdekelt, hogy pont Hoenig volt az, aki egyetlen jegybankárként rendszeresen ágált a pénznyomda ellen, és véleménye azóta sem változott. A mostani szentimentben azonban az interjújából mindössze egy elemre koncentráltak a szereplők: az újabb pénznyomdára.

Ezzel a bejelentéssel újabb erőre kapott a vételi kedv a globális piacokon, nem csupán az amerikai, hanem az európai és ázsiai indexek is újabb lokális csúcsra ugrottak. A jó hangulat a nyersanyagpiacokat sem hagyta érintetlenül, miközben a korábbi sztártermékek (arany, ezüst) kapcsán éles alulteljesítést látunk az új kedvencek javára (pl. nyersolaj, rizs).

Az újabb monetáris lazítás mellett egyébként továbbra sem tudunk racionális érveket felsorakoztatni, hiszen az első két program 2.000 milliárd dollárt meghaladó összértéke gyakorlatilag érintetlenül hagyta a reálgazdaságot. Illúzió lenne azt hinni, hogy a mostani környezetben az újabb százmilliárdok kimozdítanák a gazdaságot a patthelyzetből. Mindez ráadásul egy olyan környezetben történik, ahol már amúgy is a FED az amerikai állam legnagyobb hitelezője, hiszen könyveiben 1.100 dollár meghaladó amerikai államkötvény szerepel, miközben a második helyen Kína áll kb. 900 milliárd dollár értékű kötvényével. Mindemellett az amerikai költségvetési hiány tovább duzzad, lassan a többször megemelt 14.200 milliárd dolláros adósságplafonba is beverjük a fejünket – ebben a helyzetben természetes, hogy a republikánusok már nem sietnek tovább növelni az eladósodottságot.

A piaci szereplők ahogy eddig sem, ezután sem a fundamentumokra kíváncsiak, és amíg a szirének énekétől hangosak a parkettek, addig kitarthat a jó hangulat a tőzsdéken. Ennek fényében már nem is annyira meglepő a dollár elmúlt időszakban látott ralija, amelyhez éppen kapóra jött az EKB kamatemelési sztorija. Érzésünk szerint mind a részvénypiaci, mind a devizapiaci mozgások begyorsulni látszanak, ebből adódóan teljesen természetes lenne, ha akár rövid távon tekintve is profitrealizálás indulna meg a különböző szegmensekben.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás