Afrikai diktátor kapta az “ellen-Nobel-békedíjat”

Robert Mugabe zimbabwei elnök kapta idén a Konfuciusz-békedíjat, amit egykor egy kínai civil szerveződés azzal alapított “ellen-Nobel-békedíjként” – számolt be a helyi online média csütörtökön. A díjat odaítélő bizottság indoklásában megállapította: az idős, 35 éve hatalmon lévő afrikai politikus “friss energiával támogatja a harmónia keresőit a világban”.

A méltatásban az is olvasható: Mugabe országa függetlenségének kivívása óta, elnöksége évtizedei során keményen dolgozott azon, hogy országában politikai és gazdasági rend uralkodjék, javuljanak a zimbabweiek életkörülményei. Méltatták, amiért az idén az 54 országot tömörítő Afrikai Unió elnöki székébe választották.

A Global Times című lap beszámolója szerint a 91 éves politikus Bill Gates Microsoft-vezért és Pak Gun Hje dél-koreai elnököt előzte meg, akik ugyancsak jelöltjei voltak a díjnak. Kiszivárgott, hogy a döntéshozók 76 fős bizottságában mindössze 36-an támogatták Mugabét.

A hírt a nyugati médiában legtöbbször diktátorként emlegetett politikus hazájában az ellenzék és emberjogvédők is megbotránkozással fogadták.

A nem hivatalos Konfuciusz-békedíjra 2010-as alapítása óta árnyék vetül. Létrehozásának pontos körülményei nem ismeretesek, de feltételezések szerint Liu Hsziao-po ellenzéki aktivista Nobel-békedíjjal történt kitüntetésére válaszul született.

2011-ben bejelentették, hogy megszüntetik, és a kitüntetéstől a pekingi kormány is viszonylag hamar elhatárolódott, de Liu Hao-feng, az alapító művész és egyesülete kitartott mellette.

Első díjazottja Lien Csan egykori tajvani alelnök volt, aki állítólag nem is értesült a “megtiszteltetésről”, majd Vlagyimir Putyinnak ítélték oda a díjat és a vele járó 100 ezer jüant (4,3 millió forint), valamint a neves filozófust, Konfucuszt ábrázoló szobrot. Később mások mellett Kofi Annan, volt ENSZ-főtitkár és tavaly Fidel Castro veterán kubai forradalmár, politikus részesült az elismerésben.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás