Elhalasztották a kenyai elnök ügyének tárgyalását

Uhuru Kenyattával szemben jelenleg a Nemzetközi Büntetőbíróságon folyik eljárás emberiség elleni bűntettek elkövetésének gyanúja miatt, azonban az eredetileg november 12-re kitűzött tárgyalást 2014 februárjáig elhalasztották.

A kenyai elnök ügyvédjei a szeptemberi Westgate bevásárlóközpontot ért terrortámadás után kialakult helyzettel magyarázták a tárgyalás elhalasztását. E mellett több vezető afrikai politikus is a tárgyalás későbbre helyezését kérte, ugyanis véleményük szerint a tárgyalás mellett Kenyatta nem tudná rendesen ellátni elnöki feladatait.

A kelet-afrikai ország vezetője az ellene felhozott vádakat tagadja, azonban korábbi ígéretének megfelelően eddig készségesen a Bíróság rendelkezésére állt. 

A Büntetőbíróság Afrikával kapcsolatos tevékenységéről megoszlanak a vélemények, azonban az Afrikai Unió már régóta azzal vádolja a hágai székhelyű Büntetőbíróságot, hogy az igazságtalanul nagy számban folytat eljárást afrikai politikusokkal szemben.

Tóth Dániel

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás