Ismét a békéről tárgyalhatnak Kongóban

A tárgyalások nem sokkal azt követően indulhatnak meg, hogy az ENSZ egységek által is megerősített kongói kormány támadást indított a kongói Március 23. Mozgalommal szemben.

Egy héttel ezelőtt a kongói hadsereg kiegészülve az ENSZ egységeivel kemény offenzívát indított a Március 23. Mozgalom (Mouvement du 23-Mars, vagy rövidebb nevén M23) nevű felkelőcsoport ellen. A harci helikopterekkel, páncélozott járművekkel és nagy létszámú földi csapatokkal elindított katonai akció a kormány és az ENSZ pozíciójának megerősítését szolgálta Kelet-Kongóban. A harcok Gomától, az érintett tartomány központjától csupán 15 kilométerre alakultak ki. (A tavalyi esztendőben a közel egy millió lakosú Gomát egy rövid ideig már elfoglalták az M23 felkelői.)

„A fegyveres összetűzések igen hevesek voltak,  melyekben egy békefenntartó katona életét vesztette, míg hét másik katona megsérült.” – nyilatkozta Farhan Haq ENSZ-szóvívő. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fegyveres összecsapások Ruandára is átterjedtek, ugyanis ENSZ-források, valamint a kormány tájékoztatása alapján a felkelők előszeretettel támadják a szomszédos állam területeit is, hogy ezzel provokálják az országot.

A mostani ENSZ-beavatkozás a korábbiakkal ellentétben már nem csupán békefenntartó célokat szolgált, ugyanis a Biztonsági Tanács által idén márciusban felállított három ezer fős egység egyértelműen a felkelők elleni erélyesebb fellépést szolgálta. Az ENSZ részéről kiadott nyilatkozatok többnyire azt hangsúlyozzák, hogy ezekben a katonai beavatkozásokban az ENSZ egységek sokkal inkább csak támogató, mintsem irányító szerepet töltenek be. Ezzel szemben Bertrand Bisimwa, az M23 vezetője szerint az ENSZ egységek a frontvonalban harcoltak a legutóbbi összecsapás alkalmával. „Az ENSZ volt az, mely közvetlen minket lőtt a helikoptereiből. A tanzániai és dél-afrikai ENSZ csapatok állnak a frontvonalon. Ők azok, akiket először meglátunk.” – mondta Bisimwa, majd hozzátette, hogy a mostani akció egy nagy offenzíva a kormány részéről, melyben repülőgépeket, tankokat, valamint gyalogsági egységeket is bevetnek ellenük.  

Folytatódhatnak az elakadt tárgyalások?

Az M23 Mozgalom elfogadta az afrikai Nagy-tavak régiójának vezetőinek kérését, így folytatni fogják a megszakadt béketárgyalásokat a kongói kormánnyal. A tárgyalások még májusban szakadtak félbe, majd az elmúlt hetek erőszakos eseményeinek hatására kezdődhetnek ismét újra. A kongói kormány és az ENSZ által indított offenzíva első hete után a felkelők először egyoldalú fegyverszünetet hirdettek, majd beleegyeztek a tárgyalások újraindításába. „A küldötteink már Kampalában vannak. Amint jelzést kapnak a közvetítőtől, készen állnak a tárgyalásra a kormánnyal.” – mondta a francia hírügynökségnek Bisimwa, a felkelők vezetője. Bisimwa továbbá még hozzátette, hogy bízik a tárgyalások sikerében, melyek segítségével megoldódhatnak a két fél között fennálló mély ellentétek.

A kongói kormány ezzel együtt egyelőre mérsékelten fogadta a felkelők bejelentését. „Annak érdekében, hogy a tárgyalások sikeresek lehessenek, az M23 Mozgalomnak haladéktalanul fel kell hagynia mindennemű katonai akciójával, valamint be kell fejeznie a fegyveres tevékenyégét a törvényes kongói kormánnyal szemben.” – nyilatkozta Lambert Mende kormányszóvívő. Csütörtökön a régió vezetői Kampalában, Uganda fővárosában tartottak találkozót, majd arról nyilatkoztak, hogy a kongói kormány három napon belül folytatja a tárgyalásokat a felkelőkkel, és 14 napon belül köteles megkötni a végleges békét. A találkozó emellett egy kivételes lehetőséget is biztosít Joseph Kabila kongói, valamint Paul Kagame ruandai elnök számára, hogy személyes megbeszéléseket is tartsanak akkor, mikor országaik egy háborúval sújtott régió határán fekszenek. Az afrikai Nagy-tavak régiójának nemzetközi konferenciáján (ICGLR) 11 tag vesz részt és ez a hetedik olyan alkalom, mikor a kelet-kongói konfliktust próbálják rendezni. A konferencián Mary Robinson az ENSZ különmegbízottja, illetve Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió Bizottságának vezetője is részt vesz. Robinson a hét elején a kelet-kongói konfliktus zónákba utazott, ahol követelte a felkelőktől, hogy hagyjanak fel az erőszakkal, ahogy azt az ENSZ is követeli tőlük.

Tóth Dániel

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Read More »

Megvan a Brexit-megállapodás

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren, mindössze néhány órával a blokk vezetőinek Brüsszelben tartandó csúcstalálkozója előtt.

Read More »

Karnyújtásnyira a Brexit-megállapodás

Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás