Egy gyönyörű szakáll vége

Kiesett a pikszisből, már egykori társai is vadásznak rá, így harapófogóba került a szomáliai al-Shabaab egyik legfőbb vezetője. Lehet, hogy a legjobb megoldás, ha feladja magát – hacsak nem tud elmenekülni például Katarba.

Bár a részletek nem ismertek, úgy tűnik, hogy a szomáliai kormánynak hamarosan eggyel kevesebb iszlamista vezérrel kell harcolnia. Az al-Shabaab egyik vezetője, Hassan Dahir Aweys sejk ugyanis egyes források szerint feladta magát – a BBC ugyanakkor úgy tudja, hogy egyelőre szabadon van az emberei gyűrűjében, és próbálja megszervezni a visszavonulását Katarba.

Ami bizonyos, hogy a hét elején Barawa kikötővárosából menekülni kényszerült egy, az al-Shabaab frakciói közötti fegyveres incidenst követően. Ezt követően került Adado városába, ahova a kormány delegációt is küldött, hogy a megadás feltételeit megtárgyalhassák – egyelőre eredménytelenül. Az új elnök, Hassan Mohamud egy mogadishui bíróság előtt látná legszívesebben a milíciavezért, az USA azonban még bekavarhat. Mivel Aweys 2001 óta szerepel a leginkább körözött terroristák listáján, Washington állítólag már kérte is a kiadatását.

Aweys mindig is iszlamista vonalon mozgott, neve széles körben 2006-ban terjedt el, amikor a marakodó szomáliai hadurakkal szembeszálló Iszlám Bíróságok Uniója (ICU) nevű szervezet egyik legradikálisabb arcaként rövid időre a fővárost is elfoglalta. Akkor sem adta fel, amikor az ICU-t a 2007-es etióp intervenció pillanatok alatt szétzúzta: szembefordulva a dzsihád helyett az elnöki szék mellett döntő egykori harcostársával, Sheikh Sharif Ahmeddel, új milíciát alakított Hizbul Islam néven. Ez egyhamar hírhedtté vált a saría szigorú betartatása miatt, itt egy kép (vigyázz, 18+-os tartalom, cserébe vicces háttérsztorival a kép utóéletéről). Az ICU ifjúsági szervezetéből magát kinövő konkurencia, az al-Shabaab azonban erősebbnek bizonyult, így pár év háborúskodás után inkább egyesültek (pontosabban Aweys szervezete beolvadt az al-Shabaab-ba).

A furán narancssárga szakálla miatt könnyen beazonosítható Aweys az al-Shabaab-on belül sosem volt első számú vezető, lényegében folyamatos hatalmi harcban állt a milícián belüli többi – Abu Mansur, illetve Muktar Godane vezette – frakcióival, ahogy a legutóbbi barawai incidens is mutatja. Hiába volt nagy tekintélye a szomáliai iszlamisták körében, Aweys az al-Shabaab-on belül mindig is kisebbségben volt. Egyrészt ő a nacionalista szárnyat vezette, míg Godane a jóval több forrás felett rendelkező, külföldi, többek között al-kaidás zsoldosokkal teletűzdelt „nemzetközi” vonalat menedzselte. Aweys a politikai iszlámot hirdette, azaz az állami kereteket nem megkérdőjelezve szeretett volna egy iszlám politikai vezetést kialakítani – Godane és hívei ezzel szemben kalifátusban és nemzetközi dzsihádban gondolkodtak. Aweys kritikával illette a mozgalmat azért is, amiért a 2011-es éhínség idején kitiltották a segélyszervezeteket az általuk felügyelt területekről, illetve amiért célzottan vezető politikusokat likvidálnak. Könnyen elképzelhető, hogy a nézeteltérések olyan belső háborúskodásig fajult, hogy jobbnak látta feladni magát, remélve, hogy ezzel legalább az életét megmentheti.

Tóth Miklós

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás