Dupla pofon Franciaországnak az al-Shabaabtól

A francia vezetésnek újabb kihívással kell szembenéznie, hiszen miután a 2009 óta fogva tartott francia ügynök kiszabadítására küldött alakulat két tagja is életét vesztette a balul sikerült akcióban, az al-Shabaab csütörtök délután a túsz kivégzéséről számolt be.

Az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet csütörtökön délután Twitteren jelentette be, hogy kivégezték a 2009 óta túszként fogva tartott Dennis Alexet. A szélsőséges csoport indoklásáa szerint francia kommandósok múlt hét pénteki meglepetésszerű támadása miatt döntött így, amelyet az éjszaka leple alatt hajtottak végre a délnyugat-szomáliai Bulo Marer városában. Az akció célja a több éve fogságban lévő francia ügynök kiszabadítása volt, akit az al-Kaidához is köthető iszlamista szervezet rabolt el, írja a CNN.

Az akció sikertelenségéről számos média beszámolt, hiszen a szélsőséges szervezet bázisaként is számon tartott városban kemény ellenállásba ütközött a francia kontingens. Jean Yves Le Drain francia védelmi miniszter szerint egy francia katona életét vesztette az akció során, egynek nyoma veszett, valamint 17 iszlamista is meghalt. Francois Hollande francia elnök egy beszédében szintén megerősítette, hogy az akció kudarccal zárult. A pénteki napot követően számos találgatás terjedt el, miszerint a kiszabadítani kívánt ügynököt az al-Shabaab tagjai már akkor kivégezték. Ezeket a híreket a szervezet cáfolta, mondván hogy a túsz életben van, csupán átszállították egy másik helyre. Allexet, aki a szomáliai átmeneti kormányt segítő akcióban vett részt Mogadishuban, 2009. július 14-én rabolták el. A párizsi vezetés az évek óta húzódó sikertelen tárgyalási kísérletek miatt döntött a kiszabadítás mellett. Le Drain elmondta azt is, hogy országa „minden eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy túszként tartott állampolgárait visszaszerezze.”         

A sikertelen akció óta eltelt időben azonban az al-Shabaab ismét jelt adott magáról. Keddi közleményükben tudatták, hogy a szervezet döntött a francia ügynök sorsáról, akit a közeljövőben ki fognak végezni. „Az akcióval Franciaország önként írta alá Denis Allex halálos ítéletét”, áll a közleményben. Az akció során eltűnt francia katonáról, aki szintén fogságba esett, Twitteren közölt képeket az al-Shabaab. Ő súlyos sérülésekkel került kórházba, azonban később életét vesztette. Le Drain elismerte azt is, hogy az akció során nyolc civil is áldozatául esett a támadásnak. 

Múlt héten Franciaország Afrika egy másik pontján is katonai hadműveletet hajtott végre, amikor légicsapást mért Maliban a lázadó északi országrész militánsaira. A Kona városát is érintő akció különösen jelentős volt, hiszen onnan könnyen lehet műveleteket intézni észak felé. Bár mindkét ország stabilitását szélsőségesek veszélyeztetik, és francia túszokat Szomálián kívül Maliban is tartanak fogva, Le Drain szerint a két akciónak semmi köze nincs egymáshoz.

Franciaország az utóbbi években kifejezetten aktív volt az afrikai kontinensen – nem kevés ellenséget szerezve magának – hiszen részt vett a Moammer Kadhafi elleni NATO légitámadásokban, valamint az elefántcsontparti elnök, Laurent Gbago elmozdításában is, aki a választásokat követően nem akarta átadni hatalmát. Idén pedig Maliban, ahová már szárazföldi egységeket is küldött, valamint most Szomáliában is.

Bognár Bálint

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás