Goma a lázadók kezén

Az elmúlt napok előretörése után kedden délután az M23 kongói lázadó csoport elfoglalta a ruandai határ mentén fekvő Gomát. A városba felszabadítóként bevonuló fegyveresek fogadtatása viszont nem volt egyértelműen örömteli, a helyiek közül sokan a jövő miatt aggódnak.

Felszabadító megszállók?

A kongói hadsereggel folytatott mindössze egyórás tűzharc után az M23 fegyveresei az ENSZ kongói békefenntartó missziója (MONUSCO) katonáinak figyelme mellett vonult be a kelet-kongói Goma városába. A lépésre azután került sor, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya visszautasította a lázadók követelését a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére, véleményük szerint ugyanis a szervezet csak egy eszköz Ruanda kezében.

Ugyan a város lakóinak egy része osztotta az M23 véleményét arról, hogy valóban felszabadításra került-e sor, az utcára vonulók egy része egyelőre óvatosan nyilatkozott, úgy tűnt, inkább csak „illedelmességből” köszöntötték a fegyvereseket. Emellett sokan – leginkább a lázadókkal szembenállók – a megtorlásoktól való félelmükben bezárkóztak otthonaikba, illetve tízezrek menekültek szomszédos településekre és menekülttáborokba, mások pedig a szomszédos Ruanda felé vették az irányt.

Az eseményeket követően sok helybéli felháborodását fejezte ki az ENSZ-békefenntartók tétlensége miatt, illetve értetlenül álltak az előtt, hogy „milyen célt szolgál” a jelenlétük. A Guardian kérdésére egy neve elhallgatását kérő dél-afrikai MONUSCO katona elmondta: „őszintén szólva nem volt gondunk az M23-mal”, míg egy szintén névtelenségbe burkolózó magas rangú ENSZ-forrás arra hivatkozott, hogy a kongói hadsereg visszavonulása után a lakosság veszélyeztetése nélkül nem tudtak tenni semmit sem.

Mit rejt a jövő?

A gomaiak egy része attól tart, hogy amint máshova irányul a nemzetközi közösség figyelme, az M23-nak sem lesznek már olyan fontosak az emberi jogok, és visszatérnek az ENSZ és emberi jogi szervezetek által korábban már több alkalommal elítélt gyakorlatukhoz.

A helyzet azonban akár ennél nagyobb káoszba is fordulhat: az International Crisis Group figyelmeztetése szerint a tény, hogy a kormány Gomában megadta magát az M23-nak, tovább fokozhatja az instabilitást Észak- és Dél-Kivuban, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti háború kiújulásához is vezethet. Annyi biztos, hogy a kongói vezetés nem sokat tesz a helyzet békés megoldása érdekében: Lambert Mende kormányszóvivő az Associated Pressnek adott nyilatkozatában úgy jellemezte a történteket, hogy „Ruanda éppen Goma elfoglalásának folyamatában van”.

Ruanda természetesen rendre tagadja a híreszteléseket az M23-hoz fűződő viszonyáról, és most is az erőszak mielőbbi felfüggesztésére szólította fel a feleket, ugyanakkor Louise Mushikiwabo külügyminiszter nem tudta megállni, hogy ne hárítsa a felelősséget az országát hevesen támadó kongói politikusokra. Elmondása szerint a folyamatos bűnbakkereséssel csak annyit értek el, hogy a nemzetközi közösség figyelmét elterelték a konfliktus valós okairól, így megfosztva őket a lehetőségtől, hogy azokat még idejében megoldhassák.

Nem ez az első eset

A mostani helyzet nem példátlan a két szomszédos ország történelmében: az 1994-es ruandai mészárlást követően 1996-ban és 1998-ban is hatoltak be ruandai támogatású fegyveresek a Kongói Demokratikus Köztársaság területére, majd ez még két alkalommal, 2004-ben és 2008-ban is megismétlődött. Igaz, a hivatalos indok az első két esetben a Kongóba menekült szélsőséges hutuk jelentette biztonsági kockázat volt, a motiváció mostanában a gazdag kongói természeti kincsekben keresendő.

Ugyan egyértelműen még nem derült ki, hogy valóban Ruanda állna az M23 mögött, az Amnesty International júliusi beszámolója szerint a lázadó csoport ruandai fegyverekkel és katonákkal a soraiban harcol, valamint szintén a nyáron nagy diplomáciai vihart kavart egy ENSZ-jelentés, amely Ruandának a kelet-kongói helyzetben betöltött szerepét vizsgálta.

Tési Áron

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás