Piszkos nigériai olajügyek

Az amerikai követségek kiszivárgott iratai szerint feltételezhető, hogy nagy olajvállalatokon és biztonsági cégeken keresztül az amerikai, brit és holland kormány is érintett a súlyos környezeti katasztrófával és az emberi jogok tiprásával járó Niger-deltai konfliktusban.

A Platform nevezetű, olajipari tevékenységeket monitorozó szervezet készített egy idővonalat a 2001 és 2010 közötti Niger deltai eseményekről, 4000 kiszivárgott amerikai követségi távirat pedig feltételezhető, hogy a nyugati kormányok, olyan vállalatokon keresztül, mint a Shell vagy a Chevron, kapcsolatba hozhatóak olyan nigériai milíciákhoz, amik rendszeresen megsértették az emberi jogokat – adta hírülThe Bureau of Investigative Journalism.

A Platform szerint a kormányok tisztában voltak a vállalatok és fegyveres milíciák közti kapcsolatokról, de nem törődtek vele – ez a szervezet szerint csak olaj volt a tűzre az évtizedes véres konfliktusban. A nemzetközi jog szerint vállalatok nem vonhatóak felelősségre emberi jogsértésért, így a rendkívül korrupt és szabályoktól mentes, de olajban annál gazdagabb régióban ezek büntetlenül tevékenykedhettek, kiélezve az amúgy is feszült helyzetet.

A Niger-delta évek óta komoly válsággal küzd az erőszakos rivális milíciák harca, a korrupció és az éveken át tartó olajszivárgás okozta súlyos környezetszennyezés miatt. A Platform tavaly kiadott jelentésében a Shell-t tette felelőssé a válság elfajulásában. A jelentés szerint az olajóriás rendszeresen fizet védelmi pénzt a harcoló milíciáknak a termelés háborítatlanságáért, így pénzelve az emberi jogsértéseket. A jelentést több nemzetközi jogvédőszervezet is támogatta, felszólítva a Shell-t, hogy vállaljon felelősséget tetteiért. A Shell visszautasította a jelentést, szerintük az tévedéseken alapul és leginkább olyan ügyekre fókuszál, amiket soha nem bizonyítottak. A Shell ragaszkodott álláspontjához, miszerint ők azon dolgoznak, hogy Nigéria profitáljon természeti erőforrásaikból.

Az emberi jogsértések mellett a szabályok és ellenőrzés hiánya miatt a környezetszennyezés is legalább akkora problémát jelent. A jog- és környezetvédő szervezetek remélik, hogy az idővonal segít rávilágítani a gondokra és ezzel nyomás alá kerülnek az olajóriások.

Rabb Imre

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás