Malawi ismét felveszi a kapcsolatot az IMF-fel

Az afrikai ország nem rég megválasztott elnöknője, Joyce Banda a malawi valuta hétfői leértékelésének köszönhetően ismét tárgyalóasztalhoz ülhet a külföldi támogatókkal.

Afrika egyik legszegényebb országában már egy hónapja regnál Joyce Banda, aki már több lépésével is jelezte: szakít elődje, a szívinfarktusban elhunyt exelnök, Bingu wa Mutharika politikájával. Legújabb intézkedésével a malawi valutát, a kwachát a dollárhoz igazította, aminek köszönhetően a dollár értéke 165 kwacháról 250-re emelkedett. Ezzel ugyan várhatóan körülbelül 50 százalékkal devalválódik a helyi fizetőeszköz, azonban ez volt a kiinduló feltétele annak, hogy az IMF és a donor országok ismét tárgyaljanak Malawival a  jövőbeni pénzügyi támogatásról.

A malawi központi bank jelezte: ez a lépés nem jelenti az infláció felgyorsulását, mivel eddig is inkább a feketepiaci, körülbelül 275 kwachás árfolyamon kereskedtek az amerikai fizetőeszközzel. Az intézmény közleményében hangsúlyozta: „a nemzetközi devizapiac liberalizációjával együtt ez a lépés is segíti a mielőbbi megállapodást az IMF-fel.” Azaz ez a rendelet várhatóan azt jelenti, hogy a befagyasztott külföldi segélyek ismét elkezdenek áramolni a korábbi donor országokból. Ezenkívül ismét erőre kaphatnak az ország kereskedelmi bankjai, melyek tevékenységét blokkolta az alacsony valutaárfolyam. Ráadásul ez a lépés a dohánytermesztés fejlesztését is lehetővé teszi, ami azért fontos, mert a dohány Malawi gazdaságának kulcsszereplője: az országba érkező külföldi valuták 60 százalékát ezért cserébe kapják. A központi bank a turizmus fellendülését is várja, hiszen így már nem csak kwachával, hanem a nagyobb valutákkal is lehet fizetni az országban.

A külföldi pénzügyi segítséget – köztük az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkező, közel egymilliárd dolláros csomagokat – akkor állították le, mikor két hónappal ezelőtt a korábbi elnök, Mutharika nem volt hajlandó eleget tenni a IMF és a donorok kéréseinek. A romló gazdasági helyzet és a fokozatos elszegényedés miatt korábban már igyekezett a malawi lakosság is fellépni, azonban a kormányzat brutális eszközökkel verte le az ellenzéki megmozdulásokat, aminek köszönhetően Mutharika még jobban elszigetelődött.

Weszprémy Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás