Háborúvá fajulhat a szudáni olajvita

Dél-Szudán elszakadása óta a legsúlyosabb összecsapásokra került sor az elmúlt hetekben a két Szudán között. A Dél-Kordofán tartományban fekvő, határ menti Heglig olajmező megszerzésére irányuló katonai műveletek szították fel a feszültségeket. A harcok továbbra is folytatódnak, a nemzetközi közösség pedig a konfliktus eszkalálódásától tart.

Újabb vitatott terület

Mind a polgárháború alatt, mind a dél-szudáni függetlenedést követően időnként fellángoltak a fegyveres összetűzések Heglig térségében. A stratégiailag rendkívül fontos olajmező felett Khartúm rendelkezik, ez az egyike azon kevés lelőhelyeknek, amelyek az északiak kezén maradhatott a déliek kiválásával. Gazdasági jelentősége sem vitatható, Szudán éves kitermelésének csaknem felét biztosítja.

Az erőszak újabb, minden eddiginél erősebb hulláma március végén kezdődött, amikor Khartúm bejelentette, hogy sikerült a területről kiszorítania a korábban egy kisebb földdarabot megkaparintó déli hadsereget (SPLA). Dél-Szudán azonban nem hagyta a dolgot annyiban, a hét elején a szudáni haderő (SAF) elismerte, hogy elvesztették az olajmező feletti ellenőrzést.

Szudán válaszlépéseket helyezett kilátásba területi integritásának megsértése miatt, az agresszióval szembeni jogos önvédelemre hivatkozva. Az ellencsapások nem is maradtak el, most már folyamatos harci cselekményekről számolnak be a felek a határ menti régiókban, miközben egymásra mutogatnak, várva az ENSZ Biztonsági Tanácsának állásfoglalására. Az Afrikai Unió nyomatékosan felszólította a feleket, tanúsítsanak mértékletességet, és ne hagyják elfajulni az indulatokat.

Hogyan történhetett mindez?

Szakértők sem értik egészen, hogyan csúszhatott ki a terület a fejlettebb légierővel és jobb fegyverzettel rendelkező szudáni erők kezéből. Magyarázatot adhat erre ugyanakkor az a tény, hogy mindkét fél túl van terhelve, hisz kénytelenek több fronton is helyt állni. Az állami szereplőknek nemcsak egymással szemben kell fellépniük, a térség konfliktusait színesítik a helyi irreguláris csapatok, lázadó csoportok aktív tevékenysége.

Khartúm esetében ez hatványozottan igaz, a kormányerők Darfúrban, a Kék-Nílus vidékén, valamint az említett dél-kordofáni térségben is be vannak vetve. A hatalomellenes mozgalmak pedig az államközi feszültségekhez is hozzájárulnak, hiszen mindkét Szudán a másikat vádolja saját felkelőinek támogatásáért.

Szudán: tárgyaljunk, de ne most

Az Afrikai Unió és a nemzetközi közösség is attól tart, hogy a feszültségek elmélyülésével semmissé tehetik az elmúlt hónapok tárgyalásait, igaz, számottevő eredményre nem vezettek a Thabo Mbeki vezette egyeztetések. Hiába a kölcsönös megnemtámadási paktum például, ha a felek semmisnek tekintik azt. Számos kérdésben továbbra is képtelenek dűlőre jutni, a vitatott határszakaszok mellett az olajbevételek elosztásának ügyében sem értek el kompromisszumot. Mivel nem tudtak az északiak ellenőrzése alatt álló vezetékek tranzitdíjáról megegyezni, és Khartúm előszeretettel csapolta meg a déliek szállítmányait jogosnak vélt, kieső bevételeinek pótlására, Dél-Szudán felfüggesztette olajkitermelését. Juba most alternatívák után néz, hogy Szudán kihagyásával el tudja juttatni nyersanyagát a tengerhez. Hosszú távon a szomszédos országokkal együttműködve kiépítendő új vezetékrendszer jelenthet megoldást, rövid távon pedig Dél-Szudán teherautók bevetésével oldaná meg a kérdést, amely szintén nem egyszerű feladat kivitelezni a rossz közbiztonság, és a még rosszabb minőségű utak miatt. Pedig szüksége lenne a délieknek alternatívákra a szudáni kapcsolatok alakulásának tükrében.

A vitarendezés következő kísérletére áprilisban került volna sor, de a felek jelezték, hogy a jelen körülmények között egyelőre szó sem lehet az elnöki találkozó megtartásáról. Szudán azonban ragaszkodik ahhoz, hogy csupán átmeneti halasztásról van szó. A felek korábban is indítottak egymás ellen kisebb-nagyobb katonai akciókat a tárgyalások folyamán, hogy erőfitogtatás és hadisikerek útján javítsák tárgyalási pozíciójukat. Ez a taktika azonban most túl kockázatos játéknak tűnik. Az Afrikai Unió attól tart, hogy a felek nem lesznek képesek tartóztatni magukat, és a két állam háborúba sodródik.

Meleg Veronika

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás