Meggyilkoltak egy ruandai ellenzéki újságírót

Egy kampalai bárban meggyilkolták Charles Ingabiré ruandai újságírót, aki politikai menekültként élt és dolgozott Ugandában. A rendőrség letartóztatta a bár egyik pincérnőjét és egy biztonsági őrt az üggyel kapcsolatban, de a tettesre és annak motivációjára mindezidáig nem derült fény. Ingabiré az egyik legnagyobb kritikusa volt a ruandai elnök, Paul Kagame rezsimjének, ezért sokak szerint politikai leszámolásról lehet szó. Ruanda kormánya tagadja, hogy bármi köze lenne merénylethez, emellett elutasított minden olyan vádat is, amely szerint „vadásznának” a külföldön élő ellenzékiekre.

Az 1994-es népirtás óta a Paul Kagame által vezetett Ruanda a nyugati befektetők egyik kedvenc afrikai állama lett és valamelyest sikerült egymással kibékíteni a tuszi és a hutu népcsoportokat is. Emberi jogi szervezetek azonban egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy Kagame rendszere kezd elnyomóvá válni, külön felhívták a figyelmet a tavalyi elnökválasztásra, ahol az elnök további hét évre szerzett mandátumot, valószínűleg csalással.

Tény, hogy az utóbbi években egyre több ruandai ellenzékinek kell elhagynia hazáját politikai okokból, azonban a száműzetés során sem érezhetik magukat teljes biztonságban. A brit rendőrség például májusban figyelmeztetett egy Angliában élő száműzöttet, hogy nagy valószínűséggel a ruandai titkosszolgálat merényletet tervez ellene. Az ellenzékiekkel való leszámolásra jó példa az ellenzéki vezető, Victoire Ingabiré pere, amelyről mi is beszámoltunk régebben.

Lukács Ádám Zsolt

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás