Már megint kavarnak Libériában

A múlt hét legfontosabb híre a libériai elnökválasztással kapcsolatban, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, James Fromayan hétfőn bejelentette visszavonulását. Cselekedetének oka, hogy Winston Tubman – a jelenlegi elnök, Ellen Johnson-Sirleaf legfőbb kihívója – kitartóan azzal fenyegette a választási bizottságot, hogy visszalép a választásoktól, ha Fromayan nem mond le posztjáról, ugyanis Tubman szerint az elnök alkalmatlan feladatára Sirleaffel szembeni elfogultsága miatt.

Mégis, hiába vonult vissza Fromayan, Tubman még mindig nem biztos a részvételben, csak akkor vesz részt a november 8-i második körben, ha – ahogy ő fogalmazott – „minden rendben lesz”.

Ahogy azt már korábban megírtuk, az október 11-i libériai elnökválasztáson egyik jelölt sem érte el az 50% plusz egy szavazatot, így a második körben a két legtöbb szavazatot kapott jelölt csap össze az elnöki székért.

A The Christian Science Monitor közölt egy interjút a – Sirleafhoz hasonlóan – Nobel-békedíjas líbiai Leymah Gbowee-val, melyben a békeaktivista elmondta, szerinte a választás okozta rivalizálás újra felnyitott sok olyan sebet, amely már majdnem begyógyult a polgárháború 2003-as lezárulta óta.

Weszprémy Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás