Határmegállapodás született a két Szudán között

Az Afrikai Unió közvetítésével Szudán és Dél-Szudán aláírta azt a határbiztonsági egyezményt, amely a remények szerint enyhíti a hetek óta tartó feszültséget a két ország között. A tárgyalásokon Thabo Mbeki dél-afrikai exelnök személyesen közvetített a felek között és a szerződés aláírása után kifejezetten sikeresnek nevezte a tárgyalássorozatot. Az új határegyezmény szerint a két Szudán közötti mintegy kétezer kilométer hosszú határvonalon összesen tíz átkelőhelyet nyitnak, hogy a civilek gond nélkül átjuthassanak egyik országból a másikba. Ezen kívül a teljes határhosszt demilitarizált zónává nyilvánították, ahonnan mind az északi, mind pedig a déli hadsereg ki kell vonuljon. A határszakaszt nemzetközi csapatok fogják ellenőrizni.

Az elmúlt hetekben több incidens is történt Szudán déli részén, ahol különböző szeparatista csoportok máig harcolnak a kartúmi kormány ellen. Szudán azzal vádolta meg fiatal déli szomszédját, hogy segíti ezeket a lázadókat, persze a déliek határozottan tagadták ezeket a vádakat. Az új határegyezmény feltehetőleg megoldja a helyzetet, hiszen a demilitarizált zóna miatt a délieknek esélye sincs utánpótlást biztosítani az északi lázadók számára, ha egyáltalán cselekedtek valaha is ilyesmit.

A két Szudán között még sok nyitott kérdés van, amely sürgős rendezést kíván, ezek közül a legfontosabb az olajvita. Dél-Szudán meglehetősen gazdag kőolajban, de ahhoz, hogy értékesíteni tudja, ki kell jutnia a Vörös-tengerhez, ahová északi szomszédján keresztül vezet az út. Kartúm és Juba mindeddig nem tudtak megegyezni a tranzitköltségekben, mert a déliek szerint az északiak túl nagy árat kérnek a vezetékek használatáért.

Lukács Ádám Zsolt

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás