Börtönben a ruandai hadsereg egykori vezetője

A Ruandai Nemzetközi Törvényszék (International Criminal Tribunal for Rwanda, ICTR) az 1994-es ruandai népirtásban vállalt szerepéért 30 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Augustin Bizimungut, a ruandai hadsereg korábbi dandártábornokát. Rajta kívül még 20 év börtönre ítélték François-Xavier Nzuwonemeye és Innocent Sagahutu katonai vezetőket, illetve döntést hoztak Augustin Ndindiliymana, a katonai rendőrség egykori fejének ügyében is, őt viszont – mivel már 11 évet töltött börtönben – szabadlábra helyezték.

Bizimungut hat rendbeli népirtás és emberiség elleni bűnök elkövetésében, illetve a genfi egyezmények 3. közös cikkének megsértésében találták bűnösnek.

Ndindiliymana és Bizimungu a két legmagasabb rangú személy, akik eddig a tanzániai Arushában működő ICTR elé kerültek. A törvényszéket még 1994-ben hozták létre, fenntartásának költsége már az egy milliárd dollárt is meghaladta, ennek ellenére még csak 59 ügyben hoztak ítéletet.

A ruandai vezetés üdvözölte Bizimungu bebörtönzését, Martin Ngoga legfőbb ügyész véleménye szerint az ítéletnek még akkor is örülni kell, ha egyesek nem tartják elég súlyosnak. Nem ilyen nyugodtak a kedélyek Ndindiliymanával kapcsolatban: többen felháborítónak tartják szabadon engedését, Jean Pierre Dusingizimana, a ruandai túlélők ernyőszervezetéül szolgáló IBUKA elnöke elmondása szerint egyáltalán nem örül az ítéletnek, főleg Ndindiliymana népirtás alatt betöltött magas pozíciója miatt.

Juvénal Habyarimana ruandai elnök repülőgépének 1994. áprilisi lezuhanása után hutu milíciák 100 nap alatt legalább 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le. Az ENSZ becslése szerint a népirtásnak nagyjából 200 ezer tevékeny résztvevője volt.

Tési Áron

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás