Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be két személlyel és egy szervezettel szemben a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságát aláásó tevékenységük miatt – közölte az uniós tanács hétfőn.
A brüsszeli közlemény szerint mostantól uniós szankciók vonatkoznak az Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészetének (IRGCN) Hormozgán tartományi parancsnokságára. Az intézkedést indokolja, hogy a parancsnokság átvette az irányítást a Hormuzi-szoros felett, és olyan díjrendszert vezetett be, amelynek keretében a hajóknak a rakományra és a célállomásra vonatkozó információkat kell megosztaniuk, majd a parancsnokság azok alapján határozza meg, hogy mely hajók haladhatnak át a szoroson, néha díjak megfizetése után.
Az uniós szankciók vonatkoznak az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) politikai ügyekért felelős parancsnokhelyettesére, aki egyben a szervezet szóvivője is, továbbá az iráni olaj-, gáz- és petrolkémiai termékek exportőrei uniójának képviselőjére, aki egyben az iráni kereskedelmi kamara tagja.
A Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságát aláásó tevékenység miatt hozott korlátozó intézkedések jelenleg 26 természetes, vagy jogi személyre, valamint 27 szervezetre vonatkoznak számos országból.
Ezenkívül az uniós tagországok állampolgárainak és vállalatainak tilos pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat a jegyzékbe vett emberek és szervezetek rendelkezésére bocsátaniuk.
Az uniós tanács leszögezte: a szankciók által érintetteknek a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókkal szembeni intézkedései ellentétesek a nemzetközi joggal. Az ilyen intézkedések sértik mind a tranzit-, mind a nemzetközi szorosokon való kereskedelmi célú áthaladást rögzítő jogokat.
Az Európai Unió május végén tette lehetővé, hogy korlátozó intézkedéseket vezethessen be azokkal szemben, akik akadályozzák a hajózás szabadságát a Hormuzi-szorosban.
