A motorozás sokaknak a szabadság megtestesítője. E tevékenység által ki tudnak lépni a szürke hétköznapokból, amelyek zsúfolásig vannak szabályokkal és határokkal. Épp ezért könnyű átesni a ló túloldalára, és túl hevesen hajszolni a szabadság érzését két keréken.
A megfontoltság azonban a motorozás terén is nagy erény, legyen szó a biztonságos határok tiszteletben tartásáról, vagy éppen anyagi lehetőségeink felméréséről, és az ahhoz való igazodásról.
A Szallerbeck Motornál kapható Bandit sisakok gondoskodnak a megfelelő védelemről a kilométerek “habzsolása” közben, ráadásul teszik mindezt rendkívül kedvező ár-érték arány mellett.
Hogyan vágjunk bele?
Aki még csak ismerkedik a motorozással, mint hobbival, annak fontos észben tartania néhány sajátosságot ezzel a tevékenységgel kapcsolatban. Ha elhatároztuk, hogy motorozni fogunk, először is tisztában kell lenni annak anyagi vonzatával. Egy motoros jogosítvány megszerzése manapság már nem aprópénz. Ahogy az autós jogosítvány esetében, úgy a kétkerekűeknél is hatalmas áremelkedés volt tapasztalható az elmúlt években.
Természetesen a megszerzés utáni időszakaszra gondolva, elengedhetetlen egy szívünknek kedves motorkerékpár megvétele is. Ezzel kapcsolatban érdemes feltárni az internet bugyrait, hogy a lehető legtöbb információhoz jussunk hozzá azzal kapcsolatban, hogy melyik márka és modell lehet a legideálisabb a számunkra. Az internet természetesen jó barátunk, de az abban való elmerülés mellett kérjük ki szakértő személy véleményét is, aki ismeri a motorkerékpárokat, és jelentős tapasztalattal rendelkezik velük kapcsolatban.
A pénztárcánk biztosan nagyban meghatározza majd, hogy melyik típusok jöhetnek szóba, de a lényeg, hogy szinte minden árkategóriában lehet remek gépeket találni, azonban melléfogni még könnyebb, ezért ne spóroljuk meg az időt a kiválasztási folyamatnál.
Az eddig említetteken túl van még egy nagyon fontos lépés, ez pedig a megfelelő védőfelszerelés megvétele, amit sokan sajnos félvállról vesznek.
A motoros felszerelés elengedhetetlen
Magyarországon törvényi előírások szerint csupán a bukósisak számít kötelező tartozéknak motorozás során. Valóban ez tekinthető a motoros védőfelszerelés legfontosabb elemének, azonban az esetek jelentős részében nem nyújt elegendő védelmet. Motorozás közben ugyanis nincs körülöttünk egy kasztni, ami megóvna minket egy sajnálatos baleset alkalmával, így a motorosok nagyon kiszolgáltatottak, hiszen ugyanannak a forgalomnak a részei, mint az autók és kamionok, és tempóban sem maradnak el tőlük.
Be lehet-e árazni egy emberéletet?
Sajnos jellemző, de nagyon rossz hozzáállás, hogy ha valami nem kötelező, akkor nem is vesszük meg, hogy spóroljunk rajta, még ha a saját érdekünk azt is diktálná. Egy minőségi, tetőtől-talpig motoros felszerelésnek ugyan meg kell fizetni az árát, de ezek a termékek egy életen át is elkísérhetnek minket. Hiányukban pedig könnyen előfordulhat, hogy nem lesz élet, amit végig kellene kísérni.
Fizetett tartalom (x)