Szépítenek a piacok a tegnapi zuhanás után

  • Emelkedik Európa az inflációs adat előtt
  • Az amerikai bankrészvények erősen felfelé tartanak a nyitás előtt

Az európai piacokon kedden javult a hangulat a befektetők körében, a német DE30 a tegnapi nap hatalmas veszteségeit igyekszik behozni. 13:30-kor publikálták az amerikai inflációs adatot, mely megfelelt a várakozásoknak, a fogyasztói infláció 6%-os volt februárban. Érdemes megemlíteni az amerikai regionális bankok árfolyamainak dinamikus fellendülését is, ami a szabályozó hatóságok ösztönző programjai miatti megkönnyebbülés jele.

DE30 grafikon

A DE30 határidős index kedden próbál szépíteni a hétfői zuhanás után.

Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

Vállalati hírek

A Credit Suisse (CSGN.DE) részvényei folyamatosan nyomás alatt állnak, az árfolyam a SEC vizsgálat miatt későn közzétett jelentésre és a bank kommentárjaira reagál. A Credit Suisse a kezelt vagyon fokozatos csökkenésére számít, ami csökkenti a nettó kamatbevételeket, a díjakat és jutalékokat, ez pedig negatív hatással lehet a tőkehelyzetre is. További információkért kattintson ide.

A Brenntag (BNR.DE) részvényeire vonatkozó ajánlását „semleges”-re rontotta a JP Morgan. Az előző ajánlás „túlsúlyozás” volt, a célárat azonban 83 euróra emelték, ami +23%-ot jelent a korábbi várakozáshoz képest.

A Volkswagen (VW.DE) Kanadában tervezi felépíteni elektromos autókba szánt akkumulátorokat gyártó üzemét. Kanada jó hozzáférést biztosít a szükséges nyersanyagokhoz és tiszta energiához – tette hozzá a társaság. A termelés várhatóan 2027-ben indul meg.

Forrás: XTB

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!
Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 83%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »