Két hónapos csúcsa közelében forog a DAX

● Felfelé araszolnak az európai tőzsdék
● Fő ellenállási zónát tesztel a DE30
● A Bayer (BAYN.DE) kedvező ítéletet kapott a BASF-fel (BAS.DE) szemben

Kedvező ma a hangulat az európai tőzsdéken, amit az egészségügyi, illetve az utazási és szabadidős szektorok papírjainak emelkedése vezet.  A német DE30 rose 0,55%-kal, a francia FRA40 0,45%-kal került feljebb. A brit FTSE100 0,60%-kal emelkedik, miután a friss GDP-adatok azt mutatták, hogy a brit gazdaság a vártnál kevésbé esett vissza a második negyedévben (éves alapon +1,9% a növekedés a várt 1,2%-kal szemben). Ennek ellenére a brit gazdaság kilátásai továbbra is gyengék, amit nemrég a brit jegybank is kiemelt.

Az eurózóna ipari termelése havi alapon 0,7%-kal nőtt júniusban, meghaladva a 0,2%-ról szóló elemzői várakozásokat, a végleges francia és spanyol inflációs adatok pedig meglehetősen eltértek egymástól. A francia fogyasztói infláció 0,3%-kal emelkedett júliusban, míg Spanyolországban 0,3%-kal csökkentek az árak havi összehasonlításban.

Heti összesítésben a főbb európai tőzsdék nyereséget könyvelhetnek el kora délutánig.

Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

A DE30 vevőinek sikerült visszaszerezniük az irányítást, így egy rövid megingás után az árfolyam ismét a fő ellenállási zónát teszteli 13.790 pontnál. Ennek az akadálynak a leküzdése megnyithatja az utat egy nagyobb pozitív korrekció felé. Ha ismét visszaesés következne és az eladók kerekednének felül, akkor viszont a 13.535 pontos lokális támaszra érdemes figyelni.

Vállalati hírek

A döntőbíróság elutasította a BASF (BAS.DE) vádját, miszerint a Bayer (BAYN.DE) nem közölte részleteiben a Monsanto felvásárlásakor eladott két eszközcsomaghoz kapcsolódó személyi költségeket.
„A Bayer megfelelő információkat adott a BASF által 2018-ban megvásárolt üzletágak költségstruktúrájára vonatkozóan és nem szegte meg szerződéses kötelezettségeit. Ezt most a döntőbíróság is megerősítette,” – közölte a Bayer.

Az Allianzot (ALV.DE) felszólította a német pénzügyi felügyelet (BaFin), hogy javítsa belső ellenőrzési folyamatait, miután a cég amerikai alapkezelő részlegénél csalásra derült fény – jelentette ma a WirtschaftsWoche.

Forrás: XTB

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!
Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 85%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »