Piaci körkép: elkezdte visszafizetni állami hiteleit a TUI

● Enyhe pluszban Európa
● A DE30 12.600 pontról pattant fel
● A Siemens 2,8 milliárd eurós leírást jelentett be

Enyhe pluszban forognak az európai piacok a hét utolsó kereskedési napján, a főbb nyugat-európai indexek. mint a német DE30 és a francia CAC40 0,3-0,4%-os emelkedést mutatnak, míg a spanyol IBEX (SPA35) és a lengyel WIG20 (W20) esetében már 1% feletti az erősödés. A gazdasági naptárban ma inkább kisebb jelentőségű adatközlések szerepelnek, melyeknek várhatóan minimális hatása lesz a piacokra, bár az amerikai ISM feldolgozóipari index publikálása 16 órakor okozhat némi rövidtávú volatilitást.

A DE30 vevői meg tudták állítani az index zuhanását 12.600 pont környékén – legalábbis egyelőre. Innen némi emelkedés következett és az árfolyam tesztelte a 12.840 pontnál lévő swing szintet, amit a legutóbbi lokális mélypont jelzett, de első próbálkozásra nem sikerült átjutni rajta. Ennek az akadálynak a leküzdése megnyitná az utat a kulcsfontosságú rövidtávú ellenállás felé – amit a lokális piaci geometria felső határa jelöl ki 13.060 pontnál.

Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

A júniusi eső szakasz 23,6%-os visszatérési szintje valamivel e fölött, 13.100 pontnál húzódik, így a két szint áttörése a 13.050-13-100 pont körüli zónában javítaná a bikák rövidtávú kilátásait, és alapot adna egy nagyobb helyreálló mozgásnak.

Vállalati hírek

A Siemens (SIE.DE) közölte, hogy 2,8 milliárd eurós leírást fog eszközölni a Siemens Energy-ben (ENR.DE) meglévő részesedésével kapcsolatosan. A cégben 35%-os részvénycsomagja van a Siemensnek, és a leírás meg fog jelenni a társaság negyedéves pénzügyi jelentésében is (naptári 2022 Q2). A Siemens jelentésében 1,5 milliárdos profitra számítottak az elemzők, de a leírással korrigálva vélhetően veszteséges lesz a negyedév.

A TUI (TUI.DE) közölte, hogy tegnap 671 millió eurót (kamatokkal együtt 725 millió eurót) visszafizetett a Covid-19 kapcsán kapott állami hitelből. A cég erős üzletmenetre számít a nyár folyamán, és reménykedik abban, hogy tovább tudja erősíteni mérlegét és csökkenteni adósságát.

A Moody’s a korábbi A1-es besorolásról A2-esre minősítette le a Commerzbankot (CBK.DE), stabil kilátás mellett. Az adósminősítő ügynökség, közölte, hogy a bank hitelpozíciója továbbra is erős, és a leminősítéshez inkább technikai okok vezettek.

Elemzői lépések

● A Grand City Properties (GYC.DE) részvényeire vonatkozó ajánlását „vétel”-re javította a HSBC. A célár 18 euró.
● A Bilfinger (GBF.DE) részvényeire „vétel” ajánlást adott ki a Deutsche Bank. A célár 42 euró.

Forrás: XTB

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!
Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 85%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek