Újra 13 ezer pont alatt jár a DAX

● Visszahúzódnak az európai tőzsdék
● A DE30 a 13 ezer pontos szint alá esett vissza
● A Daimler Truck a lassuló gazdaság ellenére fenntartja éves előrejelzését

Nagy résekkel lefelé nyitottak ma az európai részvényindexek, a hangulatromlás oka ismét a recessziótól való félelem. A főbb európai tőzsdemutatók 1-2% közötti veszteségben járnak, leginkább a lengyel WIG20 (W20), az olasz FTSE MIB (ITA40) és az osztrák ATX (AUT20) gyengül, pluszban pedig egyetlen index sem tartózkodik. A svájci SMI (SUI20) a nap legjobbja 0,6%-os csökkenésével.

A DE30 legutóbbi próbálkozása a csökkenő trend megtörésére nem járt sikerrel. Az index nem tudott a piaci geometria felső határa fölé emelkedni, majd elkezdett visszahúzódni. Ma már ismét 13 ezer pont alatt jár a DE30 és a júniusi mélypontját teszteli a márciusi emelkedés 78,6%-os visszatérési szintjének közelében. Ennek áttörése esetén veszélybe kerülne a március elejei mélypont 12.400 pont környékén, mely egyben a legközelebbi figyelendő támasz is.

Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

A kereskedők megemelkedett volatilitásra készülhetnek 15:30 körül, Jerome Powell, a Fed elnöke ugyanis az amerikai szenátus előtt fog beszélni féléves meghallgatása keretében.

Vállalati hírek

A Sky News riportja szerint a Volkswagen (VOW1.DE) a Deutsche Bankot, a Morgan
Stanley-t, a BNP Paribas-t és az UniCreditet választotta a közelgő Porsche részvénykibocsátás lebonyolítóinak. melynek értéke elérheti a 90 milliárd eurót. A Volkswagen egy kisebbségi részesedés értékesítését tervezi a Porsche vállalatban 2022 negyedik negyedévében.

A Daimler Truck Holding (DTG.DE) úgy döntött, hogy a lassuló gazdaság ellenére fenntartja éves eredménybecslését. A cég közölte, hogy továbbra is 500-520 ezer jármű eladásával tervez idén, a teljes árbevétel pedig 48-50 milliárd euró között alakulhat. A Daimler Truck jelezte, hogy termékei iránt erős a kereslet és látják az ellátási láncok problémáinak javulásának jeleit is.

Elemzői lépések

● A Salzgitter (SZG.DE) részvényeire vonatkozó ajánlását „alulsúlyozás”-ra rontotta a JP Morgan. A célár 31,60 euró.

Forrás: XTB

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!
Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 85%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek