Csehország felvázolta terveit az uniós elnökséggel kapcsolatban

Az ukrajnai menekülthullám kezelése és Ukrajna újjáépítése, az Európai Unió energetikai biztonsága, védelmi képességeinek megerősítése, az európai gazdaság megerősítésének stratégiája és a demokratikus intézmények megerősítése – ezzel az öt témával kíván kiemelten foglalkozni Csehország, miután július elsején fél évre átveszi Franciaországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában.

Csehország elnökségének hivatalos mottója „Európa, mint feladat” lesz – hangzott el a sajtótájékoztatón.

„A cseh elnökség prioritásait nagymértékben befolyásolta az Ukrajna elleni orosz agresszió” – mutatott rá újságírók előtt Mikulás Bek, a cseh kormány európai ügyekért felelős minisztere.

„Az Ukrajna elleni orosz agresszió számos biztonsági pillérünket megingatta, meggyengítette és felfedte az európai biztonsági szerkezet gyengéit” – szögezte le Petr Fiala. Csehországnak ezért a következő hat hónapban ezen a téren aktívnak kell lennie, s nem maradhat csak egyszerű megfigyelő szerepében – tette hozzá.

A cseh kormány korábban azt tervezte, hogy féléves elnökségének kiemelt feladatait egyebek között a koronavírus-járvány következményeinek felszámolása, a klímaváltozások, valamint a migrációval és a biztonsággal kapcsolatos problémák alkothatnák. „Tekintettel a bizonytalan nemzetközi politikai helyzetre a cseh elnökség prioritásai még menet közben is módosulhatnak” – ismételte meg korábbi kijelentését Bek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »