Piaci körkép: rekordprofit és 24 milliárd dolláros leírás a BP-nél

● Az olasz Stellantis veszi meg a Mercedes és a BMW közös vállalkozását
● A BP több mint egy évtizede nem látott profitot jelentett
● Enyhén erősödnek az európai indexek a nyitás után

A német DE30 több mint 0,7%-kal emelkedett a nyitásban, és a többi európai index is jellemzően pluszban forog a tegnapi vegyes zárás után – egyedül a brit piacon látható csökkenés, ami azonban tegnap ünnep miatt zárva tartott. A befektetők most az európai vállalatok újabb negyedéves eredményeire várnak. Eddig mindenesetre meglehetősen optimisták a cégek a jelentési szezonban.

Ezen a héten a jelentéseken túl a jegybankokra figyelnek még a kereskedők, az ausztrál jegybank a korábban tervezettnél nagyobb kamatemelést hajtott végre, holnap a Fedtől is dupla – azaz 0,25% helyett 0,50%-os – kamatemelést várnak a befektetők, csütörtökön pedig a Bank of England dönt a kamatokról és várhatóan 13 éve nem látott magasságba emeli az alapkamatot. Érdemes megemlíteni, hogy a font az utóbbi időben nagyon gyenge volt, és a brit gazdaságról érkező makroadatok sem voltak meggyőzőek.

A DE30 tesztelte a lefelé tartó trendvonalat és a mozgóátlagok közötti kínálati zónát múlt héten, majd innen lefelé indult el. A Wall Streeten látott felpattanáshoz hasonlóan a német index is elkezdett helyreállni tegnap, így a DE30 újra 14.000 pont környékén forog.

Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

Amennyiben az amerikai kereskedésben a shortosok zárják pozícióikat a Fed kamatdöntése előtt, van esély arra, hogy a DE30 is újrateszteli az ereszkedő trendvonalat. A kulcsfontosságú keresleti zóna a német index esetében 13.800 pont és az utolsó emelkedő szakasz 50%-os visszatérési szintje között húzódik.

Vállalati hírek

A BP (BP.UK) közzétette pénzügyi eredményeit az első negyedévre vonatkozóan. A cég 51,22 milliárd dolláros árbevételt ért el, a kiigazított nettó üzemi eredmény pedig 6,25 milliárd dollár lett, szemben a 4,43 milliárdos piaci várakozással – ez egyben a legnagyobb elért profitot jelenti több mint egy évtized távlatában. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy az orosz üzleti érdekeltségek leírása 24 milliárd dollárjába került a cégnek – így ezzel együtt a negyedévet veszteséggel zárta a BP.

A társaság további terveket jelentett be olajipari, gázipari és zöld energiás befektetésekre vonatkozóan, legfőképpen az Egyesült Királyságban. A cég a közeljövőben nagyobb volatilitást vár az olajpiacon, és a termelés csökkenésére számít a második negyedévben az első negyedévhez képest. A BP részvényei emelkedéssel nyitottak ma.

A BMW (BMW.DE) és a Mercedes-Benz (MBG.DE) úgy döntöttek, hogy eladják autómegosztó közös vállalkozásukat, a Share Now-t az olasz Stellantis (STLA.IT) csoportnak. Az olasz céget mindössze egy éve alapították a Fiat Chrysler és a PSA összeolvadása nyomán és az autógyártás mellett a Stellantis tervei között van az is, hogy a világ legnagyobb autókölcsönző cégévé váljon. A Mercedes 1%-kal csökkent a nyitásban, a BMW 1,22%-ot erősödött, a Stellantis pedig 1,5%-kal erősödött.

A HSBC (HSBA.UK) árfolyama tartja magát, miután egyik legnagyobb részvényese – egy kínai biztosító, a Ping An – arra kérte a céget, hogy válassza le az ázsiai üzletágát a növekedési kilátások javítása érdekében. Ázsia a HSBC fő piaca, a bankcsoport profitjának kétharmada az ázsiai piacokról származik. A HSBC az egyik legnagyobb bank Európában és globálisan is, a Ping An 8,23%-os részvénypakettel rendelkezik a cégben. A HSBC jelenleg 0,2%-os pluszban forog, miután a hajnali hongkongi kereskedést erős nyereséggel zárta.

Forrás: XTB

Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 85%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »