Piaci körkép: megpihen a DAX a kétnapos rali után

Vegyes hangulatban kezdték a napot az európai indexek a tegnapi 2% feletti pluszok után, a befektetők a meglévő oltások hatásosságát mérlegelik az Omicron variánsra vonatkozóan.

A német BioNTech (BNYX.US), mely a Pfizerrel (PFE.US) együtt gyárt vakcinákat, 6%-ot esett, miután egy tanulmány szerint az Omicron variáns részlegesen ki tudja kerülni a kétdózisos vakcina nyújtotta védelmet. A Pfizer és a BioNTech azt is jelezte, hogy a harmadik dózissal együtt már biztos a védelem. Egy korábbi tanulmány alapján a GlaxoSmithKline’s (GSK.UK) antitest-kezelése, melyet Vir Biotechnology-val (VIR.US) együtt fejlesztettek ki, hatásos az új variáns ellen.

A mai nappal lezárul egy korszak Németországban, mivel Angela Merkel kancellári posztját Olaf Scholz veszi át.

Forrás: xStation5

A DE30 megpihent a legutóbbi rali után, hétfőn az index felpattant a 15.070 pontos támaszról, amit az 1:1 szerkezet alsó határa, a 2020 októberében indult emelkedő szakasz 23,6%-os Fibonacci visszatérési szintje és a 200 napos mozgóátlag (piros vonal) jelölt. Az index tegnap tovább emelkedett, és áttörte a 15.500 pontos lokális ellenállást, ami immár támaszként funkcionál. Ha a jelenlegi hangulat fennmarad, az emelkedés begyorsulhat a történelmi csúcs felé, mely 16.325 pontnál található.

Vállalati hírek

Az Umicore (UMI.BE) részvényei több mint 5%-kal kerültek lejjebb, miután a belga vegyipari és újrahasznosító cég bejelentette, hogy egy akkumulátorokhoz kapcsolódó új vállalkozást terveznek indítani a Volkswagen (VOW3.DE) beszállítójaként, mivel a német autógyártó szeretné növelni elektromos autóinak gyártási darabszámát.

Az Infineon (IFX.DE) közel 3%-ot esett, miután a Morgan Stanley “egyenlő súlyozású”-ra rontotta a részvényre adott ajánlását.

A Tui (TUI.DE) szintén közel 3%-kal került lejjebb annak következtében, hogy az utazási szolgáltató több mint 2 milliárd eurós éves veszteségről számolt be és figyelmeztetett, hogy az Omicron variánssal kapcsolatos hírek lelassították a foglalásokat.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója további vállalati hírekkel és a Hellofresh (HFG.DE) technikai elemzésével  ingyenes regisztráció mellett elérhető az xStation platformon.

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, most ezt is kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 73%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply