Százszoros bevételt hozott a vakcina a BioNTech-nek

Az előző évinél majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január-szeptemberi időszakban a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.

A 2008-ban indított feltörekvő technológiai vállalkozás kedden közölt beszámolója szerint 13,444 milliárd euró (4840 milliárd forint) bevételt ért el kilenc hónap alatt, szemben az egy évvel korábbi 136,9 millió euróval. A csaknem százszoros növekedés elsősorban a Covid-19 elleni vakcina kínálatának gyors növekedésére vezethető vissza – közölték.

A társaság a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcina révén három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel.

A Covid-19 elleni, Comirnaty márkanévvel forgalmazott oltóanyag a BioNTech első terméke. Becslésük szerint az év végéig 2,7 milliárd adagot gyártanak belőle, és mintegy 2,5 milliárd dózist értékesíthetnek. Az adózás utáni nyereség nagyjából kilencmilliárd euró lehet, míg az árbevétel 16-17 milliárd euró között alakulhatáll az új beszámolóban. Eddig 15,9 milliárdról szólt a hivatalos bevételi becslés.

https://www.instagram.com/p/CWDk6AUjkZw/

A BioNTech messze a legnyereségesebb gyógyszeripari vállalat az idén Németországban. Amerikai partnere, a Pfizer – amely a Comirnaty forgalmazásának oroszlánrészét végzi – a napokban 33,5 milliárd dollárról 36 milliárd dollárra emelte az oltóanyag-eladásból származó bevételről szóló előrejelzését, ezért sok szakértő arra számított, hogy a BioNTech erőteljesebben emeli előrejelzéseit.

A két vállalat közötti kapcsolat azonban összetett – emelte ki a Handelsblatt című német üzleti lap a hírportálján közölt összeállításában. Mint írták, a BioNTech csak Németországban és Törökországban foglalkozik vakcina-értékesítéssel, így a bevétel csekély része származik ebből. A nagyobb részt a Pfizertől az eladások után kapott részesedések és sikerdíjak teszik ki; ez a tétel a 13,444 milliárd eurós bevételből mintegy 9,8 milliárd euró volt a január-szeptemberi időszakban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első – a koronavírus-világjárvány előtti – szakaszában főként kockázati tőkéből működött és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotech startup ágazatban.

Fő tulajdonosai – nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel – az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével kerültek a dollármilliárdosok közé.

A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »