A GM nem sieti el az elektromos átállást

Annak ellenére, hogy mindkét nagy amerikai autógyár, a Ford és a GM is elkezdte elektromos offenzíváját, utóbbinál azért maradtak kérdések az elszántságot illetően.

A General Motors elnöke ugyanis tegnap bejelentette, hogy a következő generációs benzinmotoros, nagyméretű (full-size) pickupok 2025-ben érkeznek és a jelenleginél hatékonyabb motorokkal szerelik majd őket, a szén-dioxid kibocsátásuk 10%-kal (!) csökken – persze megfelelő vezetési stílus mellett.

https://www.instagram.com/p/B5xTz3rBF1A/

A full size pickup járműkategóriáról – melybe olyan modellek tartoznak, mint a GMC Sierra, a Ford F250 vagy a Chevrolwt Silverado – azt érdemes tudni, hogy európai társaiknál lényegesen nagyobbak, jellemző motorméretük 5,6 – 6,7 liter között mozog, fogyasztásuk pedig igazából mellékes, de általában 10 liter / 100 km feletti, tehát nem a környezettudatosság jelképei.

Persze lesz elektromos Hummer  is, már előrendelhető, akár 1000 lőerővel is.

Forrás: XTB / Instagram

Friss hírek

Piaci körkép: fontos támaszt tesztel ma a DAX

A csütörtöki kereskedés az európai piacokon a befektetői hangulat kisebb javulását hozta, de a német határidős index (DE30) még mindig az 50 napos exponenciális mozgóátlag (kék görbe) és a 15 700 pontos lélektani szint által meghatározott tartományon belül forog.

Read More »

Az EP aggódik a 2024-es magyar soros elnökség miatt

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők elítélték, hogy Magyarországon szándékos erőfeszítéseket tesznek az uniós értékek szisztematikus aláásására, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre Magyarország tölti be az uniós tanács elnökségét - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Read More »