Piaci körkép: a 200 órás mozgóátlag alá esett a DE30

● Pluszban forognak az európai tőzsdék
● A DE30 a 200 órás mozgóátlag alá esett
● Az RWE megállapodást írt alá a Naftogazzal

Magasabban forognak az európai részvényindexek az új hét kezdetén. A Fed bejelentette, hogy a pénteken kezdődő, Jackson Hole-ban megtartandó szimpózium a korábbi tervekkel szemben virtuális esemény lesz, ez pedig a befektetők szerint azt sugallja, hogy egyelőre nem lesznek komolyabb bejelentések a kötvényvásárlási program kivezetéséről. Az európai indexek az erős nyitás után a kiábrándító német beszerzési menedzser indexek (PMI) közlése után visszaadták nyereségük egy részét, de még így is a pénteki záróáraik felett tartózkodnak.

A DE30, más európai indexekkel egyetemben pluszban indította a hetet, de a német mutató nyeresége nagy részét már vissza is adta. A DE30 a 15.850 pontos árzóna alá esett, amit a 200 órás mozgóátlag jelöl (lila vonal). Az esés a július 19-én indult emelkedő szakasz 23,6%-os visszatérési szintjénél állt meg, 15.800 pont környékén.

Forrás: xStation5

Ez a két szint – 15.800 és 15.850 pont – a két rövidtávú akadály, amire érdemes figyelni. Ha az index ma 15.850 pont felett fejezi be a napot, az az emelkedés folytatódására utalhat, míg a 15.800 pont alatti zárás azt jelezheti, hogy a medvék ismét átveszik az irányítást. Jegyezzük meg, hogy a részvénypiacokon megemelkedhet a volatilitás 15:45 körül, amikor az augusztusi amerikai beszerzési menedzser index (PMI) adatokat publikálják.

Vállalati hírek

Az RWE (RWE.DE) egyetértési megállapodást írt alá az ukrán Naftogaz vállalattal zöld hidrogén projektekkel kapcsolatban. A két cég kölcsönösen előnyös együttműködésekre törekszik a zöld hidrogén és ammónia üzemek vonatkozásában Ukrajna területén.

A Vonovia (VNA.DE) hivatalosan is benyújtotta végleges felvásárlási ajánlatát a Deutsche Wohnen (DWNI.DE) részvényeire. A Vonovia részvényenként 53 eurót ajánl a Deutsche Wohnen tulajdonosainak. Az előző ajánlat 52 eurós ajánlati árat tartalmazott.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója az RWE (RWE.DE) technikai elemzésével ingyenes regisztráció mellett elérhető az xStation platformon.

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, most ezt is kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 81%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »