Moszkvában kötelező lesz az oltás a szolgáltató szektorban dolgozóknak

Elrendelte a szolgáltatói szférában dolgozó alkalmazottak 60 százalékának kötelező beoltását szerdán Moszkva tisztifőorvosa. Jelena Andrejeva közölte, hogy a védőoltás első komponensét július 15-ig, a másodikat pedig augusztus 15-ig kell beadni az érintetteknek.

Szergej Szobjanyin polgármester szerint július 1-jéig létrehozzák a folyamat ellenőrzését lehetővé tevő informatikai rendszert. A polgármester az intézkedést a „nagyon súlyos járványhelyzet” kialakulásával indokolta. A vakcináció kötelező lesz a kereskedelem, a vendéglátás, a tömegközlekedés és a taxivállalatok, a fogyasztói szolgáltatások (mosodák, vegytisztítók stb.), az oktatás, az egészségügy, a szociális védelem és szolgáltatások, valamint a lakás- és közüzemi szolgáltatások és az energiaszektor alkalmazottai számára.

Az intézkedés kiterjed a szépségszalonok és gyógyfürdők, a fürdők és szaunák, a sportkomplexumok, a fitneszklubok, az uszodák, a pénzintézetek és a postahivatalok ügyfélosztályai, a köz- és önkormányzati szolgáltatások ügyfélirodáinak alkalmazottaira is.

Ezen kívül be kell oltani azokat a munkavállalókat is, akik kulturális, oktatási és kiállítási rendezvényeken (múzeumokban, könyvtárakban, kiállítási központokban, előadásokon és képzéseken), szabadidős és szórakoztató eseményeken, gyermekjátszótermekben, szórakoztató központokban, napközis táborokban, színházakban, mozikban és koncerttermekben, valamint testnevelési és sport tömegrendezvényeken dolgoznak.

Az intézkedés elmulasztásáért a munkaadókat jogi felelősség terheli. Sajtójelentések szerint pénzbírságot fognak kiróni rájuk. A fővárost követően szerdán Moszkva megye is elrendelte a védőoltás kötelező beadatását a szolgáltatói szféra alkalmazottainak 60 százaléka számára.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »