Piaci körkép: az NFP adatokra várnak a befektetők

Enyhe mínuszt mutatnak az európai tőzsdemutatók a hét utolsó kereskedési napján, a mozgások mértéke nagyon apró, úgy tűnik, hogy a befektetők kivárnak, és a délután 14:30-kor érkező amerikai munkaerőpiaci adatoktól (Non-Farm Payroll, azaz nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma) várnak jelzést.

A tegnap közzétett ADP jelentés (Nemzeti Foglalkoztatási Jelentés) a vártnál jóval több, közel 1 millió új munkahely létrejöttéről számolt be, a mai adatot tekintve 660 ezres a piaci konszenzus.

A DAX (DE30) tegnap reggel mínuszban mozgott, de az indexet újra megtámasztotta a 200 órás mozgóátlag (lila vonal) és innen felfelé mozdult el. A német tőzsdemutató ma reggel már az új történelmi csúcsot jelentő 15.680 pontos szintet tesztelte, de ezt nem tudta áttörni.

A rövidtávon figyelendő ellenállások így 15.680 pontnál és 15.738 pontnál találhatóak, utóbbi az utolsó korrekció 127,2%-os külső visszatérési szintje, majd a 161,8%-os külső visszatérési szint következhet 15.810 pontnál. A fő támaszzóna 15.550 pont alatt található, amit korábbi árreakciók jelölnek ki és itt húzódik a felfelé tartó trendvonal is. A befektetőknek érdemes résen lenniük 14:30 körül, mert az NFP-adatok publikálásakor megnőhet a volatilitás.

Forrás: xStation5

Vállalati hírek

A DWS, a Deutsche Bank (DBK.DE) vagyonkezelő leánycége a hírek szerint csatlakozott azon cégek csoportjához, melyek ajánlatot tesznek az NN vagyonkezelői üzletágának megvételére. Az ajánlattevők között szerepel az Allianz, a Generali és az UBS is. A legfrissebb jelentések szerint az NN vagyonkezelői üzletága 1,5 milliárd euró körüli összeget érhet.

Elemzői lépések

● A Deutsche Wohnen (DWNI.DE) részvényekre vonatkozó ajánlását “eladás”-ra csökkentette az LBBW. A célár 52 euró.
● A Hochtief (HOT.DE) részvényekre vonatkozó ajánlását “semleges”-re csökkentette az Oddo BHF. A célár 67 euró.
● A Beiersdorf (BEI.DE) részvényekre vonatkozó ajánlását “vétel”-re javította a Citi. A célár 115 euró.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója a Hochtief (HOT.DE) technikai elemzésével ingyenes regisztráció mellett elérhető az xStation platformon.

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, most ezt is kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 81%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Felkapott hírek

Friss hírek

Még az idei G7 is a Brexitről szól

A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom ellenőrzésére június végéig türelmi időszak érvényes, London azonban ezt egyoldalúan októberig meghosszabbította. A határvitaként emlegetett ügy meglehetősen komoly súlyú napirendi ponttá vált a G7 délnyugat-angliai csúcstalálkozójának második munkanapján.

Read More »