Covid körkép: fertőzési gócpontot találtak Bukarest határában

Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban – közölte szerdán a román közegészségügyi intézet (INSP).

Az INSP szerint április 20-26. között antigén gyorstesztekkel mutatták ki a SARS-CoV-2-es kórokozót 35 indiai vendégmunkásnál, akik két Popesti-Leordeni-i cégnél dolgoznak, és néhány nappal korábban negatív PCR-tesztekkel érkeztek Romániába. Közülük 18-an a bukaresti Victor Babes járványkórházba kerültek, egyiküket pedig a Matei Bals járványklinikán ápolják. A többiek szálláshelyükön maradtak karanténban.

A vírusmutáció beazonosítására alkalmas úgynevezett szekvenciális tesztelést a bukaresti Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézet végezte el a kórházba utalt vendégmunkásoktól vett mintákon. Ennek során derült ki, hogy három vendégmunkás a brit, hét pedig egy indiai vírusmutációval fertőződött meg, amely viszont az INSP szerint nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványügyi helyzetet okozó vírusvariánssal.

Romániában először múlt csütörtökön egy szintén Indiából érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó vendégmunkásnál mutatták ki először a B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutációt. A járványügyi szakemberek azt valószínűsítik, hogy Romániában már a brit mutáció a domináns, de az országban már a brazil és dél-afrikai vírusvariáns is megjelent.

Romániában egyébként lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Szerdán 1564 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS), ami több mint 15 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától. Miután – az ortodox húsvét hosszú hétvégéjén – négy napon keresztül száznál kevesebb halálesetet jelentettek, szerdán 142 elhunytról számolt be a GCS, ami néhány százalékponttal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. A húszmilliós Romániában eddig 28 616 áldozatot követelt a járvány, és több mint 1 millió 60 ezer embernél mutatták ki a fertőzést.

Szerbiában pénzjutalmat kapnak, akik beoltatják magukat

Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.

Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat, de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek. Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró (10 ezer forint) értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.

Az államfő reményének adott hangot, hogy május végéig hárommillió ember megkaphatja a védőoltás mindkét dózisát az országban. Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.

A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.

  • Kapcsolódó:

Ukrajnában már több mint 45 ezren haltak bele a betegségbe

Ukrajnában szerdára kismértékben gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint 2500, a megelőző napinál mintegy ezerrel több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, a járvány tavaly márciusi kitörése óta regisztrált halálos áldozatok száma pedig már meghaladta a 45 ezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 2576 új esettel 2 090 986-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 161-gyel 45 077-re. A megelőző három napban is hasonlóan 160 körüli volt az elhunytak száma, míg azt megelőzően még háromszáz fölötti. Eddig 1 697 358-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 7800-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 5300-zal, 348 551-re. Kórházba ismét a korábbiaknál jóval kevesebb, 1671 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napokban is hasonlóan 1500 körüli, illetve az alatti volt, azelőtt viszont még háromezer fölött. A legtöbb új beteget, 405-öt ezúttal a kelet-ukrajnai Harkiv megyében jegyezték fel.

Az egészségügyi tárca közben frissítette a régiók járványhelyzet szerinti besorolását, így jelenleg már csak hat megye maradt a legsúlyosabb vörös kategóriában. A legenyhébb sárgában van jelenleg a főváros, Kijev és Kárpátalja, valamint további kilenc régió – vagyis a legtöbb megye -, nyolc pedig narancs besorolású. Szerdától Kijevben csaknem egy hónap után újraindult az oktatás az iskolákban, és kinyitottak az óvodák is.

Szerdán Donyeck megyében találat érte a kelet-ukrajnai frontvonal mellett ukrán ellenőrzésű oldalon a Covid-betegek fogadására kijelölt marjinkai járási kórházat, miközben az „orosz megszálló erők” a szomszédos Krasznohorivka települést lőtték – jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál a helyi vezetésre hivatkozva. A beszámoló szerint a kórházban, ahol 45 koronavírusos, illetve tüdőgyulladásos beteget ápolnak, a detonációtól kitörtek az ablakok a kórház egyik épületében, megszűnt az áramellátás, de senki sem sérült meg.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »