2021 első negyedévében 100 ezer fölé ért az XTB aktív ügyfeleinek száma (x)

Rekordméretű negyedéves ügyfélszám-növekedés 67 ezer fővel; 19,5 millió EUR nettó profit és 40,8 millió EUR bevétel. Az XTB előzetes pénzügyi eredményei 2021 első negyedévére.

Az idei év első negyedévében az XTB Csoport rekordszámú új ügyfelet szerzett – több mint 67 ezret –, ami az előző negyedévhez
képest 75%-os növekedést jelent. A cég történetében először fordult elő, hogy egy negyedévben több mint 100 000 ügyfél kereskedett aktívan az XTB-nél.

Az aktív ügyfelek száma a negyedévben elérte a 103,4 ezret, ami 43%-os növekedést jelent a 2020. IV. negyedévi 72,3 ezer aktív ügyfélhez képest. Összességében már közel 317 ezer ember fektetett be az XTB-nél.

“2021 első negyedéve nagyon jó időszak volt az XTB számára, a vállalatnak sikerült új rekordot elérnie az új ügyfelek számát tekintve. Emellett az aktív ügyfelek száma az XTB történetében először lépte át a 100.000-et egy negyedév alatt.” – mondta Omar Arnaout, az XTB igazgatóságának elnöke.

„Ezek a mutatók nagy jelentőséggel bírnak a vállalat hosszú távú fejlődésének kiépítése és stratégiánk megvalósítása szempontjából. Az új és új aktív ügyfelek száma tükröződik az XTB bevételein és nyereségén, amelyek szintén jelentősen meghaladták az előző negyedévben elért eredményeket.”

Az XTB Csoport 2021 első negyedévét 40,8 millió eurós működési bevétellel (33,4%-os növekedés 2020. IV. negyedévéhez képest), 19,5 millió eurós nettó profittal (121,3%-os növekedés az előző negyedévhez képest) és 21,8 millió eurós EBIT szerinti nyereséggel (77,1%-os növekedés Q/Q) zárta.

Az ügyfélszám egyértelmű növekedése 2021 első negyedévében az XTB Csoport intenzívebb marketingtevékenységének eredménye, beleértve a 2020-ban indított kampányokat, amelyek számos országban havi 100.000 euró forgalomig terjedő jutalék nélküli részvénybefektetést hirdetnek. (Ez az ajánlat várhatóan hamarosan Magyarországon is elérhető lesz). Ebben a kampányban az XTB új nagykövete, José Mourinho, portugál edző vett részt.

Az XTB-csoport nagy hangsúlyt fektetett az oktatási tevékenységekre is azáltal, hogy számos piacon új formátumú konferenciát szervezett a kezdő befektetők számára. Az új rendezvénysorozatot, az XTB Investing Days-t úgy tervezték, hogy a befektetéssel kapcsolatos alapismereteket nyújtsa, és hogy a jelenlegi befektetőket, valamint a potenciális ügyfeleket megismertesse az XTB-nél elérhető instrumentumokkal az egyes piacokon.

Az XTB Csoport üzleti tevékenységének egyre növekvő területe a likviditási és technológiai szolgáltatások nyújtása más pénzügyi intézmények számára. 2021 első negyedévében az X Open Hub (XOH) 2,3 millió eurós bevételt ért el, míg 2020 negyedik negyedévében ez az
összeg még csak 1,1 millió euró volt. Az üzleti tevékenységek fejlődésének köszönhetően az XTB Csoport foglalkoztatottsága
2021 első negyedévének végén meghaladta az 550 főt. A működési költségek összege 19 millió eurót tett ki, és némileg magasabb volt, mint a 2020 negyedik negyedévében felmerült 18,3 millió eurós költségek.

Új piacok a célkeresztben

Ami a földrajzi terjeszkedést illeti, a csoport lassan azon előkészítő tevékenységek végéhez ér, amelyek az Egyesült Arab Emírségekben való működés megkezdésének céljából valósultak meg. 2021. január 9-én megalakult az XTB MENA Limited helyi üzleti egység. Jelenleg számos tevékenység zajlik annak érdekében, hogy a helyi DFSA szabályozó hatóság valamennyi feltételének megfeleljünk, ami lehetővé teszi a működés megkezdéséhez szükséges engedély megszerzését az Egyesült Arab Emírségekben.

 „Egyre közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, amelyre vártunk – az Egyesült Arab Emírségekben történő operatív tevékenység megkezdéséhez. Fokozatosan hajtjuk végre a tervezett lépéseket – a szükséges jóváhagyások és engedélyek megszerzésétől kezdve a belső infrastruktúránk, termékeink és kínálatunk előkészítésén át a helyi csapat toborzásáig –, amelyek mind lehetővé teszik számunkra, hogy egy teljesen új fejezetet kezdjünk az XTB globális terjeszkedésének történetében.

Örömmel osztunk meg minden részletes tervet működésünk megkezdésével Dubajban, amire a korábbi bejelentésekkel összhangban az idei év első felében kerül sor.” – mondta Omar Arnaout.

A helyzet Dél-Afrikában a közelmúltban nem változott, ahol a működés megkezdésének várható időpontját a bonyolult helyi formális és jogi feltételek miatt nem tudjuk meghatározni.

Az XTB Csoport 2021. évi tevékenységét összefoglaló további részletes információkat a 10/2021. sz. aktuális jelentés – “Előzetes pénzügyi és működési eredmények 2021. I. negyedévére” tartalmazza, amely angol nyelven ezen a címen tölthető le.

  • Kockázati figyelmeztetés
A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 81%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Az XTB Csoportról

Az XTB Csoport a világ egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett FX & CFD brókere. Az XTB Csoport szervezeteit a világ legnagyobb felügyeleti hatóságai szabályozzák, beleértve az FCA-t, a CySEC-et és a KNF-et.

Több mint 15 éves tapasztalattal az XTB Csoport több száz globális piachoz biztosít azonnali hozzáférést minden lakossági kereskedőnek. Az XTB egy olyan fintech vállalat, amely bizalomra, technológiára és támogatásra épül.

2002 óta az XTB Csoport 12 fő piaccal bővült Európában, Latin-Amerikában és Ázsiában, több mint 250.000 ügyfél bizalmát nyerte el. Az XTB Csoport saját, díjnyertes xStation és xStation Mobile platformjain több mint 4500 instrumentumhoz kínál azonnali hozzáférést, köztük: valódi részvényekhez és ETF-ekhez, valamint CFD formában: forexhez, indexekhez, árupiaci termékekhez, részvényekhez, ETF-ekhez és kriptovalutákhoz. Az X-Open Hub révén az XTB vezető technológiákat kínál pénzintézetek számára a világ minden táján.

Tudj meg többet a www.xtb.com/hu weboldalon

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »