Hivatalos: Magyarországon a leghalálosabb a koronavírus

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyarországi koronavírus-járvány. A halálesetek száma a mai nappal meghaladta a 26 ezret, ezzel pedig az országok negatív rangsorában az élre kerültünk. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol népességarányosan ennyi áldozatot szedett volna a fertőzés.

Ahogyan az már tegnap várható volt, a mai adatokkal lakosságarányos halálozás tekintetében beértük Csehországot, 1 millió lakosra Magyarországon immár 2697 haláleset jut, Csehországban pedig 2684. A Worldometers táblázata szerint egy terület – Gibraltár – ugyan előttünk áll ebben a rangsorban, de Gibraltár nem önálló ország, hanem az Egyesült Királysághoz tartozó terület Spanyolország déli csücskében, így az országrangsorban már az első helyen állunk – ami negatív rangsor révén igazából az utolsó.

Covid-statisztika, lakosságarányos halálozás szerinti sorrend, Top 10. Forrás: Worldometers

Még egy adat, ami szembetűnő a fenti táblázatban, az a cseh és magyar tesztelési adatok közötti háromszoros különbség. A népesség hasonló, a lakosságarányos halálozás is hasonló, de az 1 millió lakosra jutó fertőzések száma a cseheknél közel kétszer annyi (79e vs 150e), az 1 millió lakosra jutó tesztelések számában pedig közel háromszoros a különbség.

Mindez arra enged következtetni, hogy Magyarországon a hivatalosan regisztrált koronavírus-fertőzötteknél (760.967) jóval többen kapták el a fertőzést, csak a kevesebb teszt miatt ezek az esetek rejtve maradtak.

Hogy a jó hírek se maradjanak el, napok óta stabilan csökken a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma egyaránt és az oltási kampány is gyorsan halad, így valóban jó esély van arra, hogy hamarosan csak múlt időben beszéljünk a járványról. Folyamatosan érkeznek az oltóanyagok az országba, az oltásra regisztráltak száma már a 4,3 milliót is meghaladja, de aki még nem regisztrált, itt megteheti:

www.vakcinainfo.gov.hu

A friss napi adatok:

  • Meghalt 214, többségében idős, krónikus beteg
  • Újabb 3607 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést
  • Az aktív fertőzöttek száma 265.374, a teljes lakosság 2,75%-a
  • Közelítőleg minden 36. magyarországi lakos aktív fertőzött
  • Eddig 3.419.450 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1.453.300-an már a második adag vakcinát is megkapták
  • Kórházban 7.507 koronavírusos beteget ápolnak
  • Lélegeztetőgépen 876-an vannak

Az új koronavírus-fertőzés okozta halálozások száma Magyarországon 2020. november 1-jétől. Forrás: MTVA

Forrás: MTI / Worldometers

Friss hírek