Már 150 ezer orosz katona van Ukrajna közelében

A feszültség egyre fokozódik az ukrán-orosz határon, jelenleg 150 ezer orosz katona van a térségben – hangoztatta Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői tanácskozását követő sajtókonferencián.

„Ez példátlanul magas létszám”- tette hozzá, miután a külügyminiszterek ukrán kollégájukkal, Dmitro Kulebával egyeztettek.

Borrell elmondta, hogy az EU felszólította Oroszországot haderőinek azonnali kivonására a térségből, továbbá kijelentette, hogy a 27 tagállam egyöntetűen támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységét, és továbbra sem ismeri el a Krím-félsziget oroszok általi törvénytelen elcsatolását. Arról is beszélt, hogy az EU egyelőre nem tervezi gazdasági szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ahogyan orosz diplomaták kiutasítását sem.

Alekszej Navalnij ügyével kapcsolatban a főképviselő nyomatékosította, hogy a börtönében éhségsztrájkot folytató ellenzéki politikus biztonságáért az orosz hatóságok a felelősek, testi épségét rajtuk fogja számonkérni az EU.

  • Rabkórházba szállítják Navalnijt

Rabkórházba szállítják át börtönéből Alekszej Navalnij ellenzéki politikust – közölte az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnoksága hétfőn.

Navalnijnak a 2. számú pokrovi börtönből a 3. számúba való átszállításáról – amelyben a megyei kórház kirendeltsége működik – egy orvosi bizottság döntött. Az FSZIN szerint Navalnijt naponta megvizsgálja egy általános orvos, állapota kielégítő.

„A páciens beleegyezésével vitaminkúrát rendeltek el” – áll a közleményben.

Josep Borrell kitért az iráni atomalkuval kapcsolatban folytatott múlt heti bécsi tárgyalásokra is. Véleménye szerint jó esély van az egyezmény megőrzésére, az Egyesült Államok hajlandóságot mutat arra, hogy visszatérjen a megállapodáshoz, amelyből Donald Trump volt amerikai elnök 2014-ben kiléptette az országot.

Borrell bejelentette továbbá, hogy a külügyi tanács úgy döntött, vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal járó szankciókat vezet be 10 mianmari tisztviselő és két hadiipari vállalat ellen Mianmar jogállamiságának aláásása és a katonai junta súlyos emberi jogsértései miatt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A főképviselő végül elmondta, hogy az uniós tagállamok teljes szolidaritást vállalnak a cseh állammal a szombaton kiutasított orosz diplomaták ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy közük volt a vrbeticei lőszerraktárban 2014-ben történt robbanásokhoz.

Forrás: MTI

Friss hírek