Állami intézkedés után újra van gyógyszerellátás Horvátországban

Valamelyest helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban, miután a horvát állam egymilliárd kuna (47 milliárd forint) értékben kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét – írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.

A Medika, Horvátország legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő vállalata még március 30-án bejelentette, hogy egy kórház kivételével az ország összes gyógyintézete számára leállítja a gyógyszerek szállítását 2 milliárd kuna kintlévőség miatt. A többi gyógyszer-nagykereskedő vállalat korlátozottan ugyan, de ellátta a kórházakat gyógyszerekkel, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a gyógyintézetek kifogytak a készletekből. Sajtóhírek szerint több daganatos beteg is terápia nélkül maradt az elmúlt egy hétben.

Jasminko Herceg, a Medika vállalat igazgatója pénteken a sajtónak úgy nyilatkozott: az egymilliárd kunából 200 ezer kunát kapott a cég, így ismét szállítanak gyógyszereket a kórházaknak, miután ebből az összegből kifizették adósságuk egy részét a gyógyszergyártók felé.

A tárgyalások a kormánnyal folytatódnak, lépésről lépésre kell megoldást találni a problémára – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Medika, mint mindig, most is felelősségteljes résztvevője a piacnak. „A legfontosabb, hogy a betegek megkapják a gyógyszereiket” – mondta.

  • Kapcsolódó:

A horvát gyógyszer-nagykereskedők még márciusban figyelmeztettek, hogy az első negyedév végéig az állam, a kórházak és a horvátországi egészségbiztosítási pénztár adóssága a vállalatok felé eléri 6,5 milliárd kunát. Ebből csak a kórházak adóssága eléri a 4,5 milliárd kunát.

A kormány tavaly októberben egyszer már kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét, összesen 2,24 milliárd kunát. A maradék tartozás tavaly év végéig 750 millió kunával, ebben az évben pedig további félmilliárd kunával növekedett.

Az egészségügyi miniszter a sajtónak korábban úgy nyilatkozott: tökéletesen tisztában van a problémával, amelyet úgy jellemzett, mint az „egészségügyi ellátórendszer évtizedek óta tartó krónikus betegsége”.

 

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »