22 milliárd dolláros hadiipari megrendelést kapott a Microsoft

A Microsoft elnyert egy több mint 10 évre szóló szerződést, amelynek keretében az amerikai hadsereget látják majd el kiterjesztett valóság funkciókkal felturbózott szemüvegekkel. 120 ezer ilyen headsetet fognak leszállítani.

A várhatóan 21,88 milliárd dollár értékű ügylet előzménye, hogy a Microsoft korábban megbízást kapott egy prototípus elkészítésére – a jelek szerint a fejlesztés jól sikerült és következhet a sorozatgyártás. Ráadásul ez már nem az első ügylet a Microsoft és a Pentagon között, másfél évvel ezelőtt ugyanis a Microsoft elnyert egy felhőalapú szolgáltatások biztosítására vonatkozó szerződést, aminek értéke akár a 10 milliárd dollárt is elérheti (ezt a szerződést egyébként a versenytárs Amazon meg is támadta a szövetségi bíróságon).

A HoloLens-nek nevezett headset darabja 3500 dollárba kerül és segítségével a katonák a valós környezetükre vetített hologramokat láthatnak, a szerkezetnek pedig kézmozdulatokkal és hangjelzésekkel adhatnak utasításokat. A headset korábbi prototípusa, melyet a CNBC riportere 2019-ben ki is próbálhatott, megjelenített egy térképet és egy iránytűt. valamint hőtérképen láthatóvá tette az embereket sötét környezetben. A jelentések szerint a rendszer a célzás során is segítséget tud nyújtani.

HoloLens prototípus – kép forrása: Microsoft blog

A Microsoft néhány dolgozójának nem tetszik a cég új irányvonala és a vezetőséget a HoloLens szerződés felmondására szólították fel egy nyílt levélben, mondván, nem arra szerződtek, hogy fegyvereket fejlesszenek.

Pár nappal később a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella megvédte a kiterjesztett valóságot használó katonai projektet. A CNN-nek , teaz alábbiakat nyilatkozta:

“Azt az elvi döntést hoztuk meg, hogy nem fogjuk visszatartani a technológiai fejlesztéseket olyan intézményektől, amelyeket demokratikus úton választottunk meg a szabadságunk védelme érdekében.”

Forrás: CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »