Jövő héttől Horvátország is elfogadja az oltási igazolványt

Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a koronavírus-válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

A határt eddig – néhány kivétellel – csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni. Gyerekeknek hétéves korig nem lesz szükségük semmilyen igazolásra – mondta a tárcavezető. A szigorításokkal kapcsolatban megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint a húsvéti ünnepekre országos szinten nem hoznak újabb korlátozásokat. Ugyanakkor – mint mondta – a megyék saját területükön dönthetnek szigorúbb intézkedésekről – ezt korábban négy megye meg is tette, tíz megyében pedig már ettől a héttől online oktatásra álltak át. A jelenlegi járványügyi intézkedések március 31-ig vannak hatályban.

A valamivel több mint 4 milliós Horvátországban több mint negyven százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt héthez képest, és meghatározóvá vált a gyorsabban terjedő brit variáns. Az országban az elmúlt napon 1802 új fertőzöttet azonosítottak, az aktív fertőzöttek száma 9502.

Szlovéniában szerdára 1032-vel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma azonban a 2 milió feletti lakosságszámhoz viszonyítva itt is alacsony, 11.777. Az elmúlt egy napban tíz beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4258-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 500-an vannak kórházban, 108-an intenzív osztályon.

A csütörtöki bejelentésekkel ellentétben Szlovénia szombat helyett már péntektől módosított határátlépési feltételein. Eszerint a határ menti területeken ingatlannal és mezőgazdasági földdel rendelkezők ismét karanténkötelezettség nélkül léphetik át a határt. Az ingázóknak továbbra is egy hétnél nem régebbi PCR-tesztet vagy antigén gyorsteszttel kell rendelkezniük, mindenki más számára pedig kötelező a 24 óránál nem régebbi PCR-teszt. Kivételt képeznek ez alól azok, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy már átestek a fertőzésen.

A kormány vasárnap este dönt a húsvéti időszakra vonatkozó korlátozásokról. Sajtóhírek szerint április 1-jétől 12-ig teljes lezárás jöhet.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »