Németországban még nem tetőzött a koronavírus-járvány

Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációja által indított járványhullám Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) számításai szerint, amelyeket a hétvégén ismertetett a német sajtó.

Az RKI adatai alapján az először tavaly decemberben, Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat január második hetében jelent meg Németországban, és az általa okozott fertőzések száma kezdettől fogva exponenciálisan, robbanásszerűen emelkedik. A járvány alakulásának legfontosabb mutatójaként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriságot – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített számát – tekintve a B.1.1.7 nagyjából heti 46 százalékos növekedési sebességgel tör előre, az általa okozott fertőzések száma nagyjából 12 naponként megduplázódik.

Ez a folyamat az év elején szinte észrevétlenül haladt előre, mert az esetek száma alacsony volt, és visszaszorulóban voltak a SARS-CoV-2 eddigi meghatározó verziói, amelyek a tavaly ősszel elindult második járványhullámot okozták. A második hullám leszálló ága egybeesett a B.1.1.7 villámgyors szétterjedésével, ezért a valamennyi vírusváltozat által okozott összes regisztrált fertőződés számának alakulását tükröző görbe sokáig azt mutatta, hogy a járványhelyzet fokozatosan, bár lassuló ütemben javul.

Nagyjából február közepétől azonban egyre kevésbé érvényesül a második hullám leszálló ágának hatása, és a brit mutáció terjedése miatt a regisztrált esetek száma stagnálni, majd emelkedni kezdett.

Az RKI szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozat lesz a meghatározó, és erősebb fertőzőképessége miatt az elsőnél és a másodiknál is nagyobb járványhullám következik Németországban. Ezt igazolják az Egyesült Államok friss adatai is, ahol az oltási kampány előrehaladtával ugyan már kevés – jelenleg napi négyezer – esetet regisztrálnak, ezek több mint 90%-a azonban a brit variáns.

Az RKI előremutató becslése szerint a B.1.1.7 által okozott fertőzések számának alakulását mutató görbe március közepétől meredek emelkedésnek indul. A folyamatok lehetséges alakulását április közepéig vizsgálták, addigra a hétnapi fertőzésgyakoriság a legjobb esetben is 200 fölé emelkedhet, de akár az 500-at is meghaladhatja. A nagyságrend jelentőségét mutatja, hogy a második hullám 200 körüli hétnapi fertőzésgyakorisággal tetőzött, és megfékezésére a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot rendeltek el.

Az RKI vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 10.790 fertőződést szűrtek ki tesztekkel – ez 33 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 8103-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2.569.790 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a közel 84 milliós Németországban, ugyanakkor a vírus okozta betegséggel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 70-re csökkent az egy héttel korábbi 96-ről.

A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Worldometers / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »