1,8 milliárd koronás tartozás mellett csődöt jelentett a CSA

Csődbe ment a Cseh Légitársaság (CSA) – jelentette be a prágai városi bíróság szerdán. A csődeljárást önmaga ellen a CSA vezetése kérte a bíróságtól. A légitársaság vezetése szerint ezek a lépések a CSA tervezett szerkezetátalakítását készítik elő.

A bírósági döntés alapján a CSA felszámolását az észak-morvaországi Karvinában székelő Inskol társaság fogja lefolytatni. A nagy múltú légitársaság sorsáról végérvényesen a részvényesek júniusra tervezett közgyűlése fog dönteni – mutatott rá a bíróság, amelynek döntését a zdopravy.cz közlekedési hírportál ismertette. A bírósági határozatból kiderül, hogy a CSA tartozása mintegy 1,8 milliárd koronára (24,5 milliárd forint) rúg. 

A CSA már tavaly mintegy 300 alkalmazottjától volt kénytelen megválni, februárban pedig azt közölte a cseh munkaügyi hivatallal, hogy további 430 alkalmazottjának menesztését tervezi. A légitársaság vezetése ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ezek a lépések a CSA tervezett szerkezetátalakítását készítik elő. A társaság korlátozott mértékben, de tovább működik. A cég csődje azokat az ügyfeleket is érintheti, akik majdnem egymilliárd korona értékben repülőjegyeket vettek a CSA-tól, de eddig még nem használták fel azokat.

A CSA menedzsmentje február végén kért csődvédelmet. A légitársaság honlapján megjelent közleményből kitűnt, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt jelentett csődöt a CSA, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

A CSA 1923 októberében alakult meg, így világszerte az egyik legnagyobb múltú légitársaság. Az egykori csehszlovák-cseh állami légitársaság 2018 óta a Smartwings diszkont légitársaságot is üzemeltető Jiri Simáne vállalkozó tulajdonában van. A CSA tavaly 1,57 milliárd cseh korona (mintegy 60 millió euró) veszteséget szenvedett el a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »