Az izraeliek fele már átesett az első oltáson

Az izraeliek csaknem felét már legalább egyszer beoltották a koronavírus ellen, több mint harmaduk pedig már megkapta a második oltást is – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Csütörtökig az izraeliek 49,9 százalékát, 4 640 640 embert már legalább egyszer, 3 262 959 embert, a lakosság 35 százalékát pedig már kétszer beoltották a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal.

A 16 év alatti beoltható lakosok közel 85 százaléka legalább egyszer kapott oltást, és ezzel az aránnyal az ország továbbra is világelső. Az ultraortodoxok esetében a beolthatók 19 százaléka, az arab kisebbségnél 30 százalék, a többieknél 10 százalék nem kért a vakcinából.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Izraelben már a fiatalokat is oltják

Biztató eredményekkel kecsegtet az izraeli oltási program

Próbálkoznak az oltási hajlandóság növelésével

Az oltási kampány jelenleg azokat célozza meg, akik kezdetben bizalmatlanok voltak, és elhatározták, csak akkor jelentkeznek az oltóközpontokban, ha már látják, hogy az oltás másoknak nem okozott mellékhatásokat vagy egyéb egészségi gondokat. Az egészségügyi minisztérium reklámhadjáratában ismert művészek – többek között Slomi Sabat énekes – kérik az embereket, hogy oltassák be magukat, miután ők maguk súlyos, a koronavírus okozta betegségből gyógyultak fel.

Az oltási kedv növelése érdekében a helyi média hírt adott arról is, hogy a dél-izraeli Jerochám nevű kisvárosban 19 gyereket és hat szülőt fertőzött meg egy nem beoltott, koronavírusos óvónő, és miatta az alig érintett „zöldből” a nagyon fertőzött „piros” besorolásba tették át a települést. A polgármester személyesen hívta fel a városban dolgozó, de még be nem beoltott óvónőket, s arra kérte őket, hogy amennyiben elutasítják a vakcinát, vagy amíg nem érik el a második oltás után egy héttel a teljes védettséget, minden második nap végezzenek tesztet.

Elég lesz az oltóanyag, de az ajándék vakcinákat egyelőre nem küldik ki

Izraelben elegendő oltás áll rendelkezésre: a Pfizer a következő két hétben szállítja ki az eredeti megállapodásban szereplő, ötmillió ember immunizálására elegendő mennyiség utolsó másfélmillió dózisát, tavasz végén pedig a Moderna vállalattól megrendelt, hárommillió ember számára védettséget jelentő újabb oltóanyag-szállítmányok beérkezésére számítanak a hatóságok.

Az izraeli nemzetbiztonsági tanács ugyanakkor befagyasztotta a Moderna vakcinák külföldre küldését a diplomáciai barátságban lévő országoknak az ezzel kapcsolatos jogi kérdések elbírálásáig. Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala országonként ötezer adag Moderna-oltóanyag ajándékba küldését jelentette be húsz, Izrael segítségét kérő országnak.

A Hondurasnak és Guatemalának szánt dózisokat már elszállították, és Csehország is bejelentette ötezer adag vakcina érkezését, amellyel a cseh hadsereg 2500 katonáját oltják be, akik közvetlenül segédkeztek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Beni Ganz védelmi miniszter, valamint számos más politikus és közéleti szereplő aggályosnak tartja az ügyletet, illetve azt, hogy Netanjahu minderről az oltásokról döntő grémiumok mellőzésével döntött. Ganz kérésére a legfőbb ügyész fog határozni arról, hogy az izraeli miniszterelnöknek volt-e hatásköre ezen lépés megtételéhez.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »